Rövid híreink – 2014. február

– A februári hónap folyamán részvétnyilvánításukat fejezték ki a hollandiai, magyarországi és kárpátaljai gyülekezetek Drága László gondnok testvérünk elvesztése miatt.

– 2014. február 5 – én iskolánk diákpresbitériuma zenés igei szolgálatot végzett a Róth Ernő utcai óvodában. Nt Buza Zsolt lelkipásztor hirdette a gyermekeknek az evangéliumot, iskolánk zenekara kísérletével pedig Isten diccsőítő énekeket énekeltek. Az esemény az iskolások ajándékának átadásával zárult, melyeket Nagy Andrea, jövendőbeli osztályfőnök készített.

– 2014. február 9 – én rednkívüli prebitöriumi gyűlést tartottunk, melynek témája a MRE által célzott Közoktatási alap pályázatának a témája volt  A presbitérium 300 euró összeget hagyott jóvá erre a célra.

– 2014. februrár 23 – i perselypénzt az Abaúj – Tornai-i Egyházmegye tanácsának döntése értelmében a REA alapiskolánk támogatására, 350 euró összegben átutaltuk az iskola számlájára.

– 2014. február 23 – án presbiteri bibliaórát tartottunk gyűléssel egybekötve. Az áhitat témája a János evangéliuma 1, 19 – 34 versei voltak, melyet Nt. Buza Zsolt lelkipásztor a II. Helvét Hitvallás XIII. fejezete alapján magyarázott: Mit tanítunk Jézus Krisztus evangéliumáról, az ígékről, valamint a Lélekről és a betűről. A gyűlés fő témája többek között a Pethőszinyei Református Egyházközség kérvényének ismertetése, a húsvéti és pünkösdi játszóház megrendezése, valamint a lelkészvállasztás és egyházlátogatás volt.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .