Rövid híreink

– 2012. november 12 – 14 között Kárpát – medencei ökumenikus találkozóra került sor, melyen Nt. Buza Zsolt és Nt. Buza Bodnár Aranka lelkipásztorok is részt vettek. A Budapest V. kerület önkormányzatának szervezésében Torockó, Gyergyószentmiklós, Rahó, Rozsnyó és a helyi Budapest – Belvárosi felekezetek lelkipásztorai a jegyesoktatás és házasság témájában beszélgettek és véleményt cseréltek. Közös problémák és örömök tekintetében egymás tanúvallomása által épültek. A Deák – téri evangélikus templomban közös igehirdetés és imádság keretében: Zsóka János római katolikus káplán a János 17. alapján Buza Zsolt református lelkipásztora Fil. 4, 15 – 20 Kiszony József a Máté 7, 12 alapján, Zásztaliczky Péter a Zsoltárok 46,2 alapján. következő nap este a Szent István Bazilikában közös misén vettek részt.

– 2012. november 23 – án 13.00 órakor templomunkban volt a Móricz Zsigmond konferencia nyitó istentisztelete. Igét hirdetett Nt. Dr. Drenkó Zoltán lelkipásztor. Ezt követően a temetőben megkoszorúzták az író kisfiának, Bandikának a sírját. A konferencia rendezője az SZMPSZ volt.

– 2012. november  25 -én az Abaúj – Tornai Egyházmegye gondnoki csendes napot szervezett Ájban, melyen Nt. Buza Zsolt lelkipásztorunk vezetésével részt vettek gondnokaink: Drága László és Simon János. Az igehirdetést Nt. Nagy Gábor alsólánci lelkipásztor a Zsidókhoz írott levél 3, 1 – 4 versei alapján végezte, majd Nt. Ablonczi Zsolt tartott előadást a református kegyesség gyökereiről. Simon Péter jegyzői szolgálatáról tett bizonyságot. Az áji gyülekezet szeretetvendégségével ért véget  ez az alkalom.

– 2012. november 29 és december 1 között adventi evangelizációs estéken vettünk részt Berzéte-i kultúrházban, melyen Nt. Édes Fogarasi Csilla Tünde tartott szolgálatot. November 29 – én a János 4, 1- 42 versei alapján a szamáriai bűnös asszonynak az Úr Jézussal való találkozásról, a vádakról és vádolókról szólt. A Gömöri  Lelkészek zenekara is szolgált. November 30 – án arról beszélt, hogy van segítségünk a nyomorúság és krízis idején. Dávid is az Úrtól kapott segítséget.  December 1 – én a király menyegzőre való meghívásáról, melyre a királyok  Királya küldte a meghívót nem szabad lemondanunk, szólt a felhívás hozzánk is. Isten békét, nyugalmat é valódi gazdagságot kínál nekünk.

– 2012. december. 1-2 között iskolánk pedagógusai Nt. Buza Zsolt lelkipásztor vezetésével csendes hétvégén vettek részt a Diósgyőri Református Egyházközség alapiskolájában.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .