Rövid híreink – 2017. augusztus

2017. augusztus 13 – án rendkívüli presbiteri gyűlést tartottunk, melyen egyetlen pontról tárgyaltunk: az óvoda építkezési területének vizualizációjáról. Sok probléma merült fel, ezért a teendők pontosításának megbeszélésére újabb gyűlést terveztünk összehívni.

2017. augusztus 16 és 19 között bűnbánati istentiszteletekkel készültünk a vasárnapi, az új kenyérért való hálaadás alkalmából tartandó úrvacsorai közösségre. Az igei elmélkedés témája a János evangéliuma 1. rész 2 – 12 verseinek mondanivalója volt.

2017. augusztus 19 – én brigádmunkát szerveztünk a templomban és a templom körül. Az asszonytestvérek a belső helyiségeket takarították, míg a férfi testvérek a kertben végeztek sövény – és fűnyírási munkálatokat.

2017. augusztus 20 – án délelőtt úrvacsorával egybekötött istentiszteletet tartottunk, melyen hálát adtunk Urunknak az új kenyérért, valamint megemlékeztünk első királyunkról, Szent Istvánról. Aznap délután 17,00 órai kezdettel presbiteri gyűléssel egybekötött bibliaórát tartottunk, melyen Nt. Dr. Buza Zsolt lelkipásztor vezetésével a Lukács evangéliuma 10. része 25 – 37 versei alapján az irgalmas szamaritánus története fölött elmélkedtünk. A gyűlésen az óvodaépítésről, a feladatok pontos megbeszéléséről, a templomablakok javításáról, valamint az iskolánk pedagógus hiány problémájáról tárgyaltunk. Ehhez a ponthoz meghívtuk iskolánk megbízott igazgatónőjét, Ing. Juhász Editet.

2017. augusztus 22 – én kísértük utolsó útjára a rozsnyói ravatalozóból özv. Friedmann Lórántné asszonytestvérünket. Nt. Dr. Buza Zsolt lelkipásztor a Példabeszédek könyve 3; 13 – 18 és János evangéliuma 3; 27 – 30 versei alapján hirdette a vigasztalás igéjét.

2017. augusztus 27 – én rendkívüli presbiteri gyűlést tartottunk az istentisztelet után, melynek tárgysorozati pontja volt: az óvoda, tornaterem méreteinek megbeszélése a Rozdobudko mérnök által végzett vizualizáció alapján.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .