Rövid híreink – 2016. szeptember

2016. szeptember 2 és 4 között lelkipásztoraink Nt. Dr. Buza Zsolt és Nt. Buza Bodnár Aranka testvéregyházkerületi látogatáson vettek részt Nagykárolyban – Patriumban, Románia. Vasárnap, 4 – én a Szatmárnémeti kültelki református egyházközségben Nt. Dr. Buza Zsolt szolgált igehirdetéssel, Buza Bodnár Aranka pedig bemutatta gyülekezetünket.

2016. szeptember 5 – én egyházközségünk iskolája számára templomunkban tanévnyitó istentiszteletet tartottunk az evangélikus és római katolikus egyház képviselőinek részvételével: Nt. Solárik Vilmos és Nt. Csala János lelkipásztorok jelentek meg. 17 első osztályos tanuló gyermeket köszönthettünk iskolánkban. Nt. Dr. Buza Zsolt a Példabeszédek 8; 28 – 32 verseivel buzdította tanulóinkat a szorgalmas tanulásra a pedagógusokat, iskolai alkalmazottaknak erőt, egészséget, Isten áldásait kívánta. Majd ezután az ünnepélyes tanévnyitó beszédét megtartotta iskolánk igazgatónője Mgr. Uličný Ibolya.

2016. szeptember 8 – án szeretetvendégséggel, szalonnasütéssel egybekötve nyitottuk meg az őszi bibliasorozatot a parókia udvarán.

2016. szeptember 11 – én Nt. Buza Bodnár Aranka a 2 Timóteus 1; 7 versének magyarázatával erőt, szeretetet, józanságot tanácsolva megkeresztelte Hajdú Attila és Orbán Henriett Timoty nevű kisfiát. Majd aztán az istentisztelet keretében egyházközségi gyűlést tartottunk, melyen egyetlen tárgysorozati pontját Bartók Zoltán földcsere tárgyában benyújtott kérvények élbírálása volt. A gyűlésen a résztvevők nagy többségben egyetértettek a földcserével, melynek értelmében a gyülekezetünk tulajdonában lévő telket elcseréljük a Tornagörgőn elterülő szárazföldre.

2016. szeptember 12 – én a rozsnyói ravatalozóból kísértük utolsó útjára özv. Beke Bálintné Tóth Irén asszonytestvérünket, akit 83 – ik életévében szólított magához az Úr. A temetési szertartást Nt. Dr. Buza Zsolt lelkipásztor végezte a Máté evangéliuma 5. rész 9. verse alapján hirdette a vigasztalás igéit.

2016. szeptember 14 – én Nt. Orémus Zoltán egyházmegyénk esperese és Bocskorás Bertalan egyházmegyei tanácstag, szepsi presbitere megtekintették a templomunkba beszerelt padfűtést.

2016. szeptember 17 – én gyülekezeti hittant tartottunk a parókián, melyen 6 gyermek vett részt. A téma a barátság volt Dávid és Jonatán példája alapján. A foglalkozás irányítója Nt. Buza Bodnár Aranka lelkipásztor, Ligárt Emese segítségével.

2016. szeptember 18 – án iskolánk zenekara szolgált a Kassán rendezett Abaúj – Tornai Egyházmegye kórustalálkozóján.

2016. szeptember 25 – én Nt. Dr. Buza Zsolt lelkipásztor Brüsszelben a helyi magyar ajkú református gyülekezetben szolgált Igehirdetéssel.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .