Rövid híreink – 2016. augusztus

2016. augusztus 7 – én rendkívüli presbiteri gyűlést tartottunk az istentisztelet után, melynek a témája a templomi padfűtés munkálatainak augusztus 8 – án való megkezdése, s az ezzel járó feladatok megbeszélése. Aznap délután 15.30 kor gyülekezetünk küldöttsége Csetneken megemlékezett arról, hogy Gyöngyössy Istvánt 330 évvel ezelőtt nevezték ki ki Gömör vármegye alispánjává. Ünnepi beszédet mondott Nt. Dr. Buza Zsolt lelkipásztor mondott a Lukács 21; 5 – 10 alapján.

2016. augusztus 8 – 11 között a Kovoschmidt cég beszerelte templomunkban a padfűtést.

2016. augusztus 13 – án takarító brigádot szerveztünk a templomunkban: eltakarítottuk a munkálatok alatt leszóródott törmeléket, kitisztítottuk s újból felraktuk a szőnyegeket s mindent a helyére raktunk.

2016. augusztus 14 – én Nt. Dr. Buza Zsolt megkeresztelte Dekan Mihály és Szanyi Mária Laura  Mihály nevű kisfiát a 2 Thesszalonika 1; 11 – 12 versei alapján.

2016. augusztus 17 – 21 között az ÉLESZTŐ országos ifjúsági találkozón vettünk részt gyülekezetünk ifjaival Sátoraljaújhelyen. A találkozó témája „ Ha jó a vége ” igei üzenetei voltak. Gyülekezetünkből és iskolánkból három ifjú és a két lelkész vett részt.

2016. augusztus 20 – án a Krasznahorkaváraljai Csemadok helyi szervezete és a Rozsnyó környéki magyar szervezetek a községgel karöltve Szent István napi ünnepséget szerveztek a 20 éve felállított honfoglalási emlékmű előtt, ahol igei köszöntőt mondott Nt. Dr. Buza Zsolt lelkipásztor a 2 Krónika 20; 21 – 35 igeszakasz alapján.

2016. augusztus 21 – én délután presbiteri gyűlést tartottunk a parókián.

2016. augusztus 24 – 27 között bűnbánati hetet tartottunk, melyen Nt. Dr. Buza Zsolt és Nt. Buza Bodnár Aranka lelkipásztorok a Jeremiás 14; 1 – 22 igeszakasz magyarázatával készítettek fel az Úrvacsora vételére.

2016. augusztus 28 – án Úrvacsorával egybekötött ünnepi istentiszteletet tartottunk, melyen Nt. Buza Bodnár Aranka a IV. Mózes 15; 17 – 21 versek alapján hirdette az Igét.

 

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .