Rövid híreink – 2014. december

– 2014. december 3 – án iskolánk tanulói és pedagógusai adventi istentiszteleten vettek részt az evangélikus templomban. Nt Solárik Vilmos evangélikus lelkész a János evangéliuma 1. része 4 – 5 versei alapján hirdette az Igét.

– 2014. december 7 – én a rozsnyói művészeti alapiskola tanulói adtak adventi koncertet templomunkban. Hangszerekkel,énekekkel dicsérték az Urat, tanáraik: Ondrej Šmijak, Csobády Mária, Sengler Mária, Pál Balázs Ilona, Farkas Árpád vezetésével. A koncert főrendezője Alexander Kovtun tanár volt. Az istentisztelet után Ligárt Emese tett vallást hitéről a presbitérium előtt.

– 2014. december 10 – én Iskolánk tanulói és pedagógusai a római katolikus templomba látogattak el, ahol Nt. Vojta Richárd esperes – plébános hirdette az Igét a két fiúról a Máté evangéliuma 21, 28 – 31 versei alapján.

– 2014. december 14 – én délután 14.00 órai kezdettel karácsonyi játszóházat rendeztünk a Csemadok nagytermében, melyen felnőttek és gyermekek egyaránt részt vettek.Lelkipásztoraink: Nt. Buza Zsolt, Nt. Buza Bodnár Aranka és Nt. Böszörményi Tamás adventi énekek tanítását és gyakorlását végezték, majd kézműves játékoknál Kuchta Ilona és Pogány Edina segédkeztek.

– 2014. december 14 – én presbiteri bibliaórát és gyűlést tartottunk, melyen Nt. Buza Zsolt lelkipásztor az úri szent vacsoráról elmélkedett a Máté evangéliuma 26. részének 17-29 versei szerint. A gyűlésen a következő dolgokat beszéltük meg: a  segélykérők támogatása, a beszámolók, a karácsonyi csomagok elkészítésé és széthordása, gyülekezeti újságunknak a Hajnalcsillagnak a bemutatása.

– 2014. december 15 – 16 – án adventi evangelizációs alkalmon vettünk részt a kőrösi kultúrházban, ahol Pintér Béla hirdette az Igét az Úr Jézus emberré tételéről, az Ő követéséről, szívünkbe való befogadásáról, a Magvetőről.

– 2014. december 16 – án Pintér Béla a gyermekeknek és pedagógusoknak is hirdette az evangéliumot, bemutatta saját szerzeményű Isten dicsőítő énekeit. Délelőtt 10,00 től a Fábry Zoltán alapiskolába, délután 14,30 kor pedig a Református Egyházi Iskolába látogatott el.

– 2014. december 20 – án Gyülekezeti hittant tartottunk a parókián Nt. Buza Bodnár Aranka vezetésével, melyen videofilmet is megtekintettek a résztvevők, a szüléstörténet feldolgozását a Máté evangéliuma 1. részének 18. és 2. részének 12. versei alapján. A hittan reggel 8,00 tól 12,00 óráig tartott. A mesefilmet kézműves foglalkozás követte Nt. Böszörményi Tamás és Pogány Edina segédletével.

– 2014. december 21 – én az istentisztelet után rendkívüli presbiteri gyűlést tartottunk, melynek témái az egyházmegyei tisztújítás, mikrofon vásárlása a templomba, az időseknek készített csomagok széthordása és a karácsonyi meglepetés voltak.

– 2014 december 21 – 23 között bűnbánati istentiszteleteket tartottunk a karácsonyi úrvacsorai közösségre készülve a Zofoniás 1,2,3,1-13 igeszakasz alapján.

2014 december 24 – én 17.00 órai kezdettel ünnepi istentisztelettel emlékeztünk az Úr Jézus születésére. Gyermekeink és fiataljaink műsorral szolgáltak, presbiterek elénekelték a „ Csendes  éjt ” című éneket. Gyermekeinknek csomagot osztottunk a karácsonyfa alá.
[alpine-phototile-for-picasa-and-google-plus src=”user_album” uid=”101519369653430747757″ ualb=”6097097572179941729″ imgl=”fancybox” style=”floor” row=”12″ size=”800″ num=”60″ align=”center” max=”100″]

– 2014 december 25 – én Karácsony első napján a délelőtti istentisztelet keretében úrvacsorai közösséget tartottunk. Igehirdetéssel Nt. Buza Zsolt lelkipásztor szolgált a Kolossé 3,14 verse szerint elmélkedve. Délután 17,00 órai kezdettel is tartottunk istentiszteletet, melyen Nt. Szolga Zsuzsanna, másodéves teológiai hallgató hirdette az Igét a János 1,14 verse alapján.

– 2014. december 26 – án délelőtt 10,00 órai kezdettel tartott istentiszteleten szintén Nt. Szolga Zsuzsanna legátus szolgált, Lukács evangéliuma 2, 8-20 versei alapján elmélkedve.

2014. december 31 – én 17,00 órai kezdettel tartottunk istentiszteletet, melyen Nt. Buza Bodnár Aranka búcsúztatta az óesztendőt a Zsoltárok könyve 63 részének verseit magyarázta.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .