Rövid híreink – 2013. október

– 2013. október 1- én segédlelkész érkezett a gyülekezetünkbe, Nt. Böszörményi Tamás személyében, aki az október 6 – i istentiszteleten mutatkozott be be igehirdetéssel.

– 2013. október 6 – án az istentisztelet keretében megemlékeztünk a 13 aradi vértanú kivégzéséről. Iskolánk diákpresbitériumának tagjai  rövid műsorral is szolgáltak ez alkalomból.

– 2013. október 6 – án városi köztemetőben megkoszorúztuk Szörcsey Antal honvédszázados sírját, az ünnepi megemlékezést Nt. Buza Zsolt lelkipásztor tartotta a 23. Zsoltár alapján.

– 2013. október 13 – án presbiteri gyűlést tartottunk, melynek fő témája a közelgő tisztújítás volt. November 10 – re tűztük ki az egyházközségi gyűlést, és javaslatokat tettünk a gondnoki és presbiteri tisztségekre. Vállaltuk, hogy a jelölteket megszólítjuk és elbeszélgetünk velük.

– 2013. október 17 – én gyülekezeti tagjaink részt vettek a kassai állami színházban megrendezett ökumenikus hangversenyen.

– 2013. október 27 – én az istentisztelet keretében úrvacsorai közösséget tartottunk az új borért való hálaadás alkalmából. Az Igét Nt. Böszörményi Tamás segédlelkész tartotta a János 15, 1 – 8 versei alapján.

– 2013. október 29 -én délelőtt 10 órai kezdettel iskolánk tanulói, pedagógusai és alkalmazottai számára ünnepi istentiszteletet tartottunk templomunkban a reformáció évfordulója alkalmából. Igét hirdetett Nt. Buza Zsolt lelkipásztor a 119. zsoltár 105. verse alapján.

– 2013. október 31 – én a reformációra emlékezve ünnepi istentiszteletet tartottunk. Igét hirdetett Nt. Buza Bodnár Aranka lelkipásztor az Efezus 4, 32. verse, valamint az 1 Korintus 3, 11. verse alapján. Az ünnepi megemlékezést színesebbé tette a konfirmandusok és a Hálaszó énekkar műsora.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .