Prédikáció – Járvány(ok) a Bibliában III.

Köszöntés: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban.” (Ef 1,2-3) Ámen.

Áldjad, én lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, én lelkem, az URat, és ne feledkezzél el semmi jótéteményéről! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Megváltja életedet a sírtól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.” (Zsolt 103,1-4) Ámen.

Lectio: Lukács 17,11-19.

„Amikor útban volt – Jézus – Jeruzsálem felé, Samária és Galilea határa mentén haladt el. Amint beért egy faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, azt mondta nekik: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odamentek, megtisztultak.

Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és hangosan magasztalta Istent, majd Jézus lábához borult, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus pedig azt mondta: Nemde tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem akadt más, aki visszatért volna dicsőíteni Istent, csak ez az idegen? És azt mondta neki: Kelj föl, és menj el, a te hited megtartott téged.”

Előimádság: Mennyei Édesatyánk Jézus Krisztus által! Áldunk és magasztalunk Téged, amiért úgy ismerhetünk Téged, mint Teremtőnket, mint Megváltónkat, mint Gondviselőnket és köszönjük, hogy ezt az ismeretünket naponként csak szaporítod: hiszen amikor elesünk, Te állítasz fel; amikor kétségek közt hányódunk, Te adsz válaszokat; amikor sebeink fájnak, Te adsz azokra gyógyulást; amikor azt érezzük, hogy egyedül vagyunk – nincs emberünk –, Te jössz és átölelsz. Köszönjük ezt Neked, hogy erre is méltónak tartasz bennünket – az Úr Jézus Krisztusért – gyarló, esendő gyermekeidet, akik még így is oly gyakran engednek a bűn csábításának. Annyiszor elvon bennünket Tőled ez a világ, emberi vágyaink és indulataink, elhatalmasodik bennünk a szeretetlenség vagy épp mi magunk akarjuk emberi módon megoldani a problémáinkat. Kérünk, bocsásd meg mindezt nekünk és segíts megerősíteni a hitünket, hogy minden dolgunk csak Rád hagyatkozva szeretetben mehessen végbe. Így kérünk most is, hogy szólj mihozzánk, Szentlelked által munkálkodj mibennünk, hogy az Igének ne csupán hallgatói, de igaz megtartói is tudjunk lenni. Jézusért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket és áldd meg igei elcsendesedésünket. Te látogass meg bennünket lelki templomainkban. Ámen.

Textus: Lukács 5,12-15.

„És történt, hogy amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, volt ott egy tetőtől talpig leprás ember. Amikor ez meglátta őt, arcra borulva kérte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem! Jézus pedig kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta: Akarom, tisztulj meg! És azonnal letisztult róla a lepra. Ekkor megparancsolta neki: Senkinek se mondd ezt el, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és vigyél áldozatot tisztulásodért, amint Mózes rendelte, bizonyságul nekik. De annál inkább terjedt a híre, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak betegségeikből.”

Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreim Jézus Krisztusban!

Áttérve a járvány(ok) vizsgálatánál az Újszövetség berkeibe ma olyan Igerészek hangzottak felénk, melyeknél ugyan nem az kerül előtérbe, hogy minél inkább terjedő és rengeteg emberáldozatot követelő betegségről van szó, hanem egy-egy érintett szempontjából kapunk tudósítást a „gyógymódról” – a szinte lehetetlen felépülésről. Bár ezek a leírások nem igazán említik a vele járó kínokat és következményeket, mégis ezt a két evangéliumi történetet (is) összeköti az a betegség, ami a korabeli leírások szerint – sőt már az Ószövetségben a mózesi törvényekből is kitűnik – hosszú lefolyású és fertőző: ez a lepra.

Mit tudhatunk még erről a betegségről? Miért is kerülhetett be mégis a mostani igehirdetés-sorozatunkba? A lepra mondhatjuk úgy, hogy nagyon komisz betegség, mert sokáig – akár több éven keresztül is – tünetmentes lehet, ám a kórokozók már akkor is tovább adhatóak. Amellett tehát, hogy hosszú a lappangási ideje, a betegség leginkább cseppfertőzéssel – többnyire a beteg orrváladékából –terjedt, de az emberi váladékok is terjeszthetik. Onnantól pedig, hogy kialakul az első tünet: egy aprócska fehér pont, onnantól nagyon gyorsan terjed a testen és fájdalmas. A kicsi fehér folt terjed tovább a test felületén, a megtámadott hámszövetek jeleznek így, ez elfekélyesedik, kezd váladékozni. Megtámadhatja ez az idegszöveteket is és akkor folyamatosan az ember kiálló részei érzéktelenné válnak, majd elveszíti ezeket. Egyszerűen leválik a fül, az orr, elveszítheti az ujjperceit, és végén, az utolsó stádiumban ott marad mintegy felismerhetetlen emberi torzó, roncs a végtagok nélküli test.

Azt sem szabad elfelednünk, hogy a leprára a gyógymódot csak nem olyan rég fedezték fel, de a mai napig csak akkor gyógyítható, ha még az első fázisában kezelőanyaghoz jut. A bibliai időben ezeket a betegeket elkülönítették, egy ideig még talán hordott nekik a család enni erre a telephelyre, de végül általában teljesen egyedül maradtak és könyöradományokból élve próbálták elviselni ezt a helyzetet, mert bizony nem sok esély volt a gyógyulásra, így azt is mondhatjuk itt, hogy ezeken az elkülönített helyeken a halált várták. Valószínűleg mindez a kirekesztettség, magára hagyottság érzésével még inkább hozzásegített a lelki leépülés folyamatához is. Több helyen olvastam, hogy ezek a betegek kötelesek voltak a szájukat valami kendővel vagy hasonlóval eltakarni – itt is valami módon egyezést vélhetünk felfedezni tehát a mai világjárvány és az akkori kor ezen betegsége között.

Mindezek ellenére mit hallhattunk ki a mai Igeszakaszainkból! De, igenis van gyógymód! Jézus Krisztus egyetlen mondatával képes még ezeket a világ által reménytelen helyzeteket is visszájukra fordítani, sőt még attól többet is adni. Ezeknek az itt központi szerepet betöltő betegeknek sem csupán a testi szennyük tűnt el, hanem lelkileg is megtisztultak.

Sokkal mélyebb üzeneteket is ott rejtenek azonban magukban ezek az Igék. Ha megnézzük a 10 leprást, akik elindultak Jézus felé, közülük kilenc valószínűleg zsidó volt és egy volt samáriai. Láthatjuk, ha bajban van az ember, még olyan falak is ledőlnek, mint amilyet a harag a zsidók és samáriaiak közé felállított, hiszen tudjuk, hogy abban az időben ők normál esetben szóba se álltak egymással. Ők tízen azonban együtt jönnek. Jól ismerhették a mózesi törvényt, hiszen mindent annak előírása szerint tesznek: távolabb állnak meg és kiáltozni kezdenek. Valószínűleg hallhattak már valahonnan Jézusról, az Ő csodatetteiről, hiszen azzal a hittel érkeztek meg, hogy Ő képes a bajuktól megszabadítani őket. Csodára vártak, azt kérték a Mestertől. Jézus pedig nem elküldte őket, hanem szóba állt velük!

Azt mutatja ez nekünk, hogy még a legmélyebb helyzetből is van út Jézushoz. A kitaszítottságból, a meg nem értettségből, az anyagi vagy testi zavaroktól történt perifériára kerülésből, a magányból, az elveszettségből, mindenhonnan oda lehet menni az értünk földre jött Megváltóhoz és Ő nem fog eltaszítani magától. Van megoldása! Ő maga a megoldás! Ez az útja mindenkinek más, de el kell juttatnia mindenkit addig a felismerésig, amit szép úrvacsorai énekünkben így szoktunk énekelni: „Jövök semmit nem hozva, Keresztedbe fogódzva. Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz: Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le ó mert megemészt!”  (458. dicséret 3. verse) Volt már olyan, hogy mi így indultunk el Jézushoz, azzal a tudattal, hogy igen, Ő tud megoldást adni? Más út viszont nincs, csak az elveszésé.

Ez a tíz leprás így indult Hozzá. Másik történetünk viszont azt mutatja, hogy Jézus érkezik meg ehhez a lepráshoz. Ám neki is le kellett borulnia – ez volt az ő útja. A felismerés, hogy igen, van Valaki, aki tud segíteni még rajtam is! Rajtam, nyomorult bűnösön; rajtam, a lepráson; rajtam, az egyedül lévőn; rajtam, a testi fájdalmak közt vergődőn; rajtam, a napi betevő falatért küzdőn és rajtad is, aki most épp a saját érzésével egészítette ki a sort. Ez a felismerés pedig mindig mozgásba hozza az embert, nem tud tétlen maradni – elindultak, leborult –, ahogy ezekben a történetekben is olvastuk.

Mi történik azután ezzel a tíz leprással? Jézus csak annyit mond, induljanak el és mutassák meg magukat a papoknak. Semmi többet. A mózesi törvények alapján a papok voltak azok abban az időben egyedül, akik gyógyultnak, vagyis tisztának nyilváníthatták őket. A 3Móz 14-ben pontosan elolvashatjuk azt is, milyen áldozatoknak kellett ezt követnie, vagyis hogyan ment végbe a kultuszi megtisztulás. Erre most nem térünk ki bővebben. Inkább kanyarodjunk vissza kicsit oda, hogy hogyan is indultak el Jézustól? Ekkor még nem lehettek benne biztosak, mire odaérnek a papokhoz, tiszták lesznek. Kellett a hit, hogy igen, Ő képes erre! És elindultak… Jézus szavára tehát nem lehet a kételkedés érzésével, gondolatával válaszolni. Nem vetülhet fel a kérdés: de biztos? Biztos jó lesz úgy, ahogy mondja? Nem! Amit Ő mond, azt meg kell tenni – ez vezet csak a gyógyuláshoz.

A másik történetben azonban azt látjuk, hogy ott Jézus kimondja, hogy szeretné a leprás tisztulását. Ezután szólítja őt fel a mózesi törvények előírásainak teljesítésére. Bizonyítéka ez nekünk, hogy Jézusnál mindenki számára más-más – személyre szabott – gyógyulásút van elkészítve. Nála nincs két egyforma út, két egyforma igazgyöngy, mindegyiket Ő maga személyesen tervezte meg, alakítgatja, formálja… ennek tudatában mondhatjuk ki mi is Tóth Árpáddal együtt: „Tudom és érzem, hogy szeretsz: / Próbáid áldott oltó-kése bennem / Téged szolgál, mert míg szivembe metsz, / Új szépséget teremni sebez engem. // Összeszorítom ajkam, ha nehéz / A kín, mert tudom, tied az én harcom, / És győztes távolokba néz / Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.” (Isten oltó-kése)

Bárcsak sokakat vezetne el ez a mostani világjárvány is arra a felismerésre, hogy bizony Jézusnál van megoldás! Hogy igen, a bűn szennye engem is lepraként ellep, de Ő azért jött, hogy ettől megtisztítson. Ő elhozta nekünk a bűnbocsánatnak és örök életnek drága ajándékát, amivel tehát nemcsak evilági mulandó földi életünkre nézve adja a megoldást, hanem az örökéletes távlatokat nyit meg, ahogyan erre Pál is rámutat a Rómabeliekhez írott levelében: „Most pedig, miután megszabadultatok a bűntől, és Isten szolgáivá lettetek, megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre, a vége pedig az örök élet. Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (6,22-23) Ámen.

 

Áldás: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Világosítsa meg az arcát rajtad az Úr, és legyen kegyelmes hozzád. Fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon néked békességet.” (4Móz 6,24-26) Ámen.

Áldás, békesség!

Szóljon hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .