Prédikáció – Az élet és a halál menetének találkozása

Köszöntés: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól a Szentlélek Isten közösségében. „Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsolt 34,9) Ámen.
Előfohász: A mi segítségünk, istentiszteletünk megáldása és megszentelése jöjjön az Úrtól, a mi Istenünktől, aki úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ámen.
Lectio: Lukács 7,11-17.
„Nem sokkal ezután egy Nain nevű városba ment tanítványaival, és nagy sokaság követte. Amikor pedig a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egyetlen fiát az anyjának, aki özvegyasszony volt, és a városból nagy sokaság kísérte. Amikor az Úr meglátta, megszánta, és azt mondta neki: Ne sírj! Odament, megérintette a koporsót, az azt hordozók pedig megálltak. Ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! Ekkor a halott felült, és beszélni kezdett. Jézus pedig átadta őt az anyjának. Félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent. Ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. És elterjedt felőle ez a hír egész Júdeában és mindenütt a környéken.”
Előimádság: Szerető Istenünk! Áldunk és magasztalunk Téged az elmúlt héten megtapasztalt áldásaidért, kegyelmes hozzánk fordulásaidért, felemeléseidért. Köszönjük neked, hogy ha voltak a mögöttünk lévő napokban is olyan megtapasztalásaink, hogy Te Úr vagy mindenek felett – így a betegségek, a mi kétségbeejtő pillanataink, helyzeteink felett is – és ezek által a tapasztalatok által is magadhoz vittél közelebb bennünket. Köszönjük neked azokat a híradásokat, melyekből arról tudhatunk, hogy a mi Megváltónk, az Úr Jézus, milyen csodákat vitt végbe, hogyan gyógyított és még arra is volt hatalma, hogy halottakat támasszon fel, sőt Ő maga is feltámadott. Köszönjük, hogy ezek megtörténhettek és áldunk, hogy a mi hitünk erre épülhet. Dicsőítünk, hogy ilyen Megváltót küldtél nekünk! Bocsásd meg kérünk, ha mindezek ellenére meggyengült volna a hitünk, ha szeretetlenség uralkodott el bennünk, ha nem a gyermekeidhez méltó módon szóltunk, vagy tettünk valamit, vagy hagytuk, hogy a nehézségeink, problémáink, vagy épp boldogságunk felhői eltakarjanak Téged, a Te felragyogó dicsőségedet előlünk. Te tudod jól, ki milyen helyzetből érkezett ide, a Te színed elé e böjti alkalomkor, hiszen Te mindenkinél jobban ismersz bennünket. Tudjuk, hogy a Te üzeneted a szív legmélyéig hatolva serkenti érzéseinket, tisztítja gondolatainkat és visszafogja anyagi-testi vágyainkat, hogy csak igei világodra összpontosulhasson életünk. Erre és Lelked oltalmába vágyakozva alázkodunk most Teeléd és várjuk szavadat. Jézus nevében kérünk, vedd kedvesen gyarló esedezésünk. Ámen.
Textus: Lukács 7,13-14.
„Amikor az Úr meglátta, megszánta, és azt mondta neki: Ne sírj! Odament, megérintette a koporsót, az azt hordozók pedig megálltak. Ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel!“
Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreim!
Meglepő lehet számunkra ez a mostani igeválasztás, hiszen nem konkrétan böjti dolgokról van szó, hanem elhangzott igerészünkben két menet, vagy mondhatjuk akár úgy is, hogy két csoportosulás összetalálkozásáról olvashattunk. Az egyik élén ott megy Jézus, akiről már az evangélium eddigi híradásai alapján kiderült Péter csodálatos halfogásán keresztül, hogy az Ő szava nyomán az ember élete eredményes, sikerekben gazdag lehet; a kapernaumi százados haldokló szolgájának meggyógyítása annak a jele volt részéről, hogy az Ő ereje a halálos beteg ember kilátásait megváltoztathatja. Most pedig ez a menet – hiszen azt olvastuk, hogy nemcsak a tanítványok mentek vele, hanem nagy sokaság is követte – szembe találkozik az ifjút a zsidó szokások szerinti utolsó földi útjára kísérő sokasággal, vagyis gyászolók csoportjával – ennek az élén pedig a megtört édesanyával. Ha már csak ezt a képet magunk elé képzeljük, nem tudva még semmi egyebet akkori helyzetükről, már akkor is kimondhatjuk, hogy itt, a Naini városkapunál az élet és a halál menetének találkozása történt. Elöljáróban pedig felvetheti bennünk a kérdést, hogy mi melyik menethez szeretnénk csatlakozni, az élet vagy a halál menetéhez? Mikor, milyen élethelyzetekben találhatjuk mi magunkat a szereplők helyzetében? Mi köze lehet ennek a két menet találkozásának a böjti időszakunkhoz?
A Lukács írása szerinti evangéliumban az előzőekben Kapernaumban találkozhattunk Jézussal és tanítványaival, most pedig az olvastuk, hogy Nainba mentek. Ez a két város mintegy 50 km-re fekszik, feküdt egymástól. Az akkori közlekedési eszközökkel ez nem kis távolság, sőt: kétnapi erőltetett, fáradságos menet. De Jézus tudta, hogy neki itt dolga van, ezért nem sajnálta megtenni ezt az utat. Több mint ötven kilométert tett tehát meg, hogy még a temetés előtt odaérjen… és ezt ma is megteszi, akár többet is, mert értünk és hozzánk mindig Jézus teszi meg a hosszabb utat. Ma is ugyanazzal a lelkülettel jött el közénk – otthonunkba, családi közösségeinkbe – Jézus, ahogy elment Nainba ehhez az özvegyasszonyhoz és az ő halott fiához. Egyfolytában járja lelki értelemben ezt a halott világot, hogy embereket hitre támasszon fel. Ezzel a lelkülettel és segítő kegyelemmel képes ma is – még ebben a veszélyektől és kételyektől nem mentes időszakban is – megállni a betegágyak mellett, a halál mezsgyéjén járók mellett, a magányosok, a könnyhullatók és egyéb terhek alatt roskadók mellett is… Ez lehet számunkra így, az úrvacsorában a Vele való találkozásra készülődve az első örömhír, hogy Ő jön!
A másik menetben a Nainból kifelé jövők pedig egy özvegyasszony egyetlen fiát viszik ki a városon kívül lévő temetkezési helyre. Izráelben a halottakat a város falain kívül helyezték el, a halottak ugyanis nem maradhattak az élők között. Ha visszanyúlunk az eredeti görög szöveghez, akkor az itt szereplő monogenés meghatározás arra utal, hogy az özvegyasszony fiában nemcsak szeretett gyermekét, hanem gondviselőjét is elveszítette. Mivel az asszony fia még fiatal, így az apa korábban bekövetkezett halála a zsidó közvélemény szerint valamilyen súlyos bűn következménye. Sőt, az özvegyi sorsban a kor felfogásának megfelelően Isten ítélete nyilvánul meg. Így ennek az asszonynak az arcán lecsorduló könnycseppek ennek terhét is tükrözik és jelentik: a közvélemény kemény ítéletét. Nemcsak egyetlen fia elvesztésének terhe nehezedik most reá, mikor ott megy elsőként a koporsó előtt, hanem a létfenntartásának megkérdőjeleződése is. Elképzelhetjük, hogy a rá nehezedő dolgok most akár a következő kérdésekben törhettek fel belőle: mi lesz most tovább? Honnan kapom most meg a napi kenyerem? Túl tudom élni egyáltalán a következő fél évet? El kell most mennem koldulni? Nincs itt egyetlen rokon sem, aki támogatni tudna? Azonban mindez a kérdés megválaszolatlan maradt számára. Csak sírni tudott nyomorultságán, ami őt érte. Ebben a helyzetében lép oda mellé Jézus és azt mondja: „Ne sírj!” Mielőtt cselekedne, előbb szavával közeledik – lelkigondozói szándékával – a megtört asszony felé.
Valójában ezen a történeten keresztül Jézus ránk is néz. Minket is megszólít. Minket is biztat és észrevesz. Ez pedig óriási dolog! Nem megy el mellettünk szó nélkül. Kedves Testvérem, az elmúlt napokban vagy a közelmúltban Te is elvesztettél egy szerettedet, fáj a hiánya? Téged is nyomasztanak az anyagi gondok? Kavarognak benned a hogyan továbbra vonatkozó kérdések? Mindennek súlya pedig a Te könnyeidet is kifakasztja? Ha nem is személyesen bennünket, de annyi közeli szerettünket érinthette már így ez a mostani veszélyhelyzet s bizony valljuk be, az is sokszor könnyeket fakaszt, hogy nem tudunk igazán segíteni. Halld meg azonban, Jézus ma neked is szól: Ne sírj!
Mit látunk még itt Jézusnak ebből az asszonyhoz intézett mondatából? Hogy Krisztus Urunk nem tudott érzéketlenül, szívtelenül elmenni az asszony nyomorúsága mellett. Jézus osztozott az asszony nyomorúságában és szükségét a sajátjává tette. Ebben megláthatjuk azt is, hogy Ő az Ószövetség többször kijelentett szavait teljesíti be. Azt mondja például a 146. zsoltár, hogy „megoltalmazza az Úr a jövevényeket, megtartja az árvát és az özvegyet, de a gonoszok útját meggátolja.” (Zsolt 146,9) és több helyen az Ószövetségben mondja azt az Úr, hogy ő felemeli a jövevényeket, árvákat és özvegyeket. Ez azonban nem valami menlevelük a rászorulóknak az istennélküliségben, hanem sokkal inkább akkor történik ez meg velük, ha ők maguk is odafordulnak,
ráhagyatkoznak a háromszemélyű egy Istenre. Jézust tehát érdekli az ő bajuk és szeretne nekik segíteni – így nem tud tétlenül, szó nélkül elmenni ez mellett az asszony mellett sem.
Az, hogy Jézus kegyelmes az özvegyekhez, itt Nainban abban nyilvánul meg, hogy megszólítja ezt az asszonyt: „Ne sírj!” Jézus már szavával is bátorítja, vigasztalja az anyát és jelzi az ő személyével, irgalmas szeretetével, hogy nem kell reménytelenül sírni. Mi is átélhetjük ugyanezt, hogy Jézus már a szavával is segít. A legtöbben talán azt tapasztaltuk, hogy az a beteg, akiért imádkoztunk, mégis elhunyt és nem támadott fel szemünk láttára. Akkor sem gyakran támadtak fel a halottak, tehát ez ott is nagy csoda volt. Ma is történhet ilyen csoda, de nem mindig. Jézus szava azonban akkor is igaz volt és ma is az, amikor azt mondja: ne sírj. Ezt Ő úgy mondja, mint a pásztor a bárányának; „az Úr az én pásztorom” és Ő még a halál árnyékának völgyében is ott van. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert nem mindig történnek nagy csodák és van, hogy át kell élni a halál szörnyűségét, és életünk végéig hordozni a terhet Jézussal. Az Ő szava, jelenléte vigasztalást és reménységet jelent. Ezért mondta Jézus Jairusnak: „Ne félj, csak higgy!” Hinni azt jelenti ebben az esetben, hogy bízni abban, aki Jézus, amit Ő mond, akkor is, ha nem változnak a körülmények. Nem kell egyedül lenni, hanem Ővele. Jób ezért mondta el a feleségének és vallotta meg hittel: „Az Úr adta, az Úr vette el.” Nem értette, hogy miért vette el gyermekeit és mindenét, de azt mondta: egyet tudok biztosan, hogy az Úr nem maradt ki ebből az egészből, Ő az, aki adta és Ő az, aki valamit tett, ami nekem szörnyű és fáj, de mivel Ő tette, bízom benne, tudom, hogy megoldja. Ebben a történetben azonban az látszik, hogy Jézus többet is tesz; megváltoztatja a körülményt: elkezd a gyermekkel is foglalkozni. Először is megérinti a koporsót, ami tilos volt abban az időben, hiszen a mózesi törvények értelmében nem csak a halott, de koporsója megérintése is tisztátalanná tette Izráel hívőjét (4Móz 19). Jézusra talán ez nem vonatkozott? De igen! Mi azonban már tudhatjuk, hogy nem csak a halál tisztátalanná tévő jellemzőjét vette magára, hanem magát a halált is magára vette a kereszten, hogy legyőzze azt. A naini ifjú ezen története pedig éppen Jézus feltámadását készíti elő, jelzi ezzel, hogy Ő Úr a halál felett is. Bizonyítja ezt az is, hogy akit Ő lelkileg fel akar támasztani, az életre kel Isten szavára. Milyen mély csoda ez! Ő szól, s amit mond, az egyszerűen megtörténik. Isten Igéje, szava mindig cselekszik: ott és akkor, itt és most. Egyedül Isten szava, Igéje képes élővé tenni, aki egyébként Istentől elszakadva a halál állapotában van! Így summázhatjuk tehát ennél a történetnél, hogy az anyára és fiára vonatkozóan – általuk pedig ránk is ugyanez érvényes – Jézus beavatkozása vigasztaló szavakból („ne sírj”), gesztusokból („odalép” és megérinti a koporsót, életre szólítja az ifjút) és parancsból („kelj fel!”) áll.
Itt, ezen a ponton érkezhetünk meg oda, hogy nemcsak a síró és összetört anya helyébe képzelhetjük bele magunkat, helyettesíthetjük be önmagunkat e történetben, hanem az ott holtan fekvő fiúéba is. Miért is merem ezt mondani? Erre hadd adja meg a választ Dino Buzatti olasz író, publicista Orvosnál című novellájára. Ebben a főszereplő elmegy az orvos barátjához, aki meg is állapítja, hogy milyen jól néz ki, és a beszélgetés közben mégis ezt mondja: „– Akarod tudni, mi történt veled? Döbbenten nézek reá. Csak nem valami szörnyű betegség tüneteit fedezte föl rajtam? – Hogy mi történt velem? Nem értelek. Találtál valamit?… – Találtam. Végtelenül egyszerű dolgot. Meghaltál. Trattori nem valami tréfás kedvű ember, a rendelőben meg éppenséggel nem szokott viccelődni. – Meghaltam? – hebegem értetlenül. – Hogyhogy meghaltam? Valami gyógyíthatatlan betegség?… – Csudát betegség. Nem azt mondtam, hogy meg kell halnod. Csak azt, hogy meghaltál. – Miket beszélsz összevissza? Hiszen az imént magad jelentetted ki, hogy az egészség élő szobra vagyok!… – Egészségesnek egészséges vagy. Mint a makk. De meghaltál. Hozzáhasonultál, hozzáidomultál a társadalomhoz, testestül-lelkestül beleilleszkedtél, beleolvadtál, eggyé váltál vele, immár nyugalom az osztályrészed, lelki egyensúly, biztonságérzet. Hulla vagy.” Elgondolkodtató szavak, és Jézus látleletét erősítik meg, aki azt mondja a Jelenések könyvében: „Az a neved, hogy élsz, és halott vagy.” (Jel 3,1) Igen, lehet, hogy mi nem feküdtünk még durván ácsolt fakoporsóban, de testestül-lelkestül azonosultunk a modern társadalom kínálta kényelmi lehetőségekkel és az élvezetekkel, s ahelyett, hogy igaz emberek maradtunk volna, azonosultunk a fogyasztási kényszerek kényelmével és biztonságával. Ebben a voltunkban már cipelhetnének is a mívesen vájt sziklasírok felé, de Jézus szembe jön velünk. Mi megyünk a halál útján, ő pedig jön az élettel. Mi sodródunk, s a létünk megsemmisült, s ő pedig újra jön felénk, hogy a bűn, a konformizmus és az önzés halálából, a szeretetétől elfordult állapotból kiragadjon, és élettel ajándékozzon meg! S így szól ma felénk is: „Neked mondom, kelj fel!” Nainban Jézus szavára a halott felült és nem ment a temetőbe. Fölállt és a saját lábán visszament abba a városba, ahonnan halottként kihozták. Nagy sokaság látta, mi történt. Győzött az Élet Fejedelme a halál fölött. Ezt pedig nem lehetett elhallgatni! Nagy félelem támadt. Hogyne támadt volna, hiszen meglátták, hogy Isten cselekszik. Eszükbe jutottak bűneik. Látták, hogy ilyen hatalmas az Isten és mi milyenek vagyunk. Ilyenkor az ember szívében félelem támad. Ha ilyen az Isten és én nem engedelmeskedem neki, akkor mi lesz velem? Ennek átgondolására hív a böjti időszak bennünket is!
Visszamentek a városba a fiú és az édesanyja nagy örömmel. Gyászmenet helyett diadalmenet. Micsoda változás Jézus szavára! Bizony így van ez. A hívő ember élete is halálmenettel indul el. Mindenki kivétel nélkül. Jézus szavára történik a változás. Arra kezdődik el és fejeződik be a hozzá térő ember élete diadalmenetben. Idelenn kezdődik, és Nála, odafenn lesz teljes. Melyik menetben haladsz és hová? Kifelé a temetőbe? Tested a síré, lelked a kárhozaté? Lefelé, vagy Jézussal fölfelé a mennyei dicsőségbe? Nain kapuja az élet kapujává lett a Jézussal való találkozás által. Így válhat számunkra a böjti időszak is egy ilyen kapuvá, „Nain kapujává”, ha mi is a világi terheket lerakva és elhagyva folyamatosan időt keresünk benne a Vele való találkozásra. Lássuk meg tehát e mostani úrvacsora alkalmával is kegyelme által, hogy Jézus a kereszten nekünk is ajtót nyitott. Bezárta a halál és a kárhozat ajtaját azok előtt, akik hitre jutottak és jutnak, és kinyitotta előttük az Isten országának ajtaját. Előttünk is. Mindenkit kivétel nélkül hív és vár az Ő csodálatos országába. Ahogy egy szép ének is mondja: „Ott a helyed e drága menetben, / Életed Krisztusa vár rád. / Hagyd el a gondot, légy vele boldog! / Zengje a szíved a hálát!” Ámen. Utóimádság: Életnek és halálnak Ura, szentséges Istenünk! Dicsőítünk Téged, amiért Te az élet menetében közeledsz felénk és Fiad által lehetőségünk van arra, hogy a halál menetéből mi is az életéhez csatlakozhassunk. Köszönjük a közeledéseidet: a vigasztaló szavaidat, gesztusaidat és parancsaidat. Áldunk Téged azért, ha már ezeket észre tudtuk venni és ezek által változhatott át a mi életünk is a sírás, a kétségek és mélységek osztályrésze helyett örömmé, bizonyossággá és Beléd kapaszkodássá. Magasztalunk, amiért még ma is létezhetnek ilyen kapuk, az életnek kapui. Kérünk, Te segíts bennünket, hogy ez évben hadd legyen számunkra ilyen a böjti időszak. Annyi mindenről kell lemondanunk a korlátozások miatt, kérünk, hogy mindennek ellenére tudjuk észrevenni azokat a dolgokat, amikről Érted, a Veled való találkozásokért kell lemondanunk. Segíts, hogy ennek tudatában élhessük meg a húsvétra készülődés idejét: nem önsanyargatásként, hanem ráhangolódásként az Élet győzelmének ünnepére. Könyörgünk a betegekért, magányosakért, gyászt hordozókért és mindenkiért, akinek nehéz napokat kell most megélnie – szereteteddel hajolj oda hozzájuk, kérünk. Fohászkodunk ezért a járvány sújtotta világért, légy kegyelmes hozzánk. Imádságban visszük eléd felvidéki magyar népünket, hogy most meglátva a népszámlálásban az alkalmat és lehetőséget, tudják felvállalni öröklött értékeinket. Légy velünk az úrvacsorakor is, hogy Lelked közösségében magunkhoz vehessük hitvallásunk jegyeit és pecsétjeit, amelyet fogadj, kérünk, tőlünk irántad való elkötelezettségünk rögzült jeleként. Tégy boldoggá bennünket, Urunk, mindezzel az ígérettel és áldással, hogy felkészülten és reménytől csordultan térhessünk majd meg szent színed elé. Ámen
Úri ima: „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.” (Mt 6,9-13) Ámen! Áldás: „Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen.” (Júd 1,2) Ámen.
ÚRVACSORAI ÁGENDA BENSŐSÉGES ÚRVACSORÁZÁSHOZ
I.
Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől és a mi Urunk Jézus Krisztustól, aki adta magát a mi bűneinkért, hogy kimentsen minket a jelenvaló gonosz világból, az Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint, kinek legyen dicsőség mindörökkön örökké! Ámen.
II.
Olvassuk el, keresztyén Testvérek, miként szerezte a mi Urunk, Jézus Krisztus az Úri Szent Vacsorát. Elénkbe adja ezt legrészletesebben Pál apostol a korinthusbeliekhez írt első levele 11. részének 23. és azt követő verseiben a következőképpen:
„Én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, és hálákat adván megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Hasonlatosképpen a poharat is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz újszövetség az én vérem által. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.” (1Kor 11,23-26)
III.
Ezek után készüljünk, Testvéreim, a királyi vendégségbe, alázatosan megvallván a mi bűneinket: Szent vagy, Urunk, és nagy a te irgalmad, elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán. Ezért a nagy irgalmadért áldunk, és kérünk téged mi – bűnös, de szabadításodra vágyakozó híveid –, hogy küldd el Szentlelkedet, hogy megértve általa hitünk és kegyes életünk értelmét, Krisztus testét és vérét vehessük magunkhoz üdvösségünkre az előttünk lévő kenyérben és borban; és – hogy kijelentett kegyelmedet és dicsőségedet hirdethessük –, hadd lehessünk testvéri közösséggé is Lelked jóvoltából! A mi megváltó Urunkért, kérünk, hallgasd meg imádságunkat! Ámen.
IV.
Vallást tettünk a mi bűneinkről, gyertek, tegyünk vallást a mi hitünkről is, elmondván az egyetemes keresztyén egyház hitvallását, az Apostoli Hitvallást:
„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében,
És Jézus Krisztusban, Ő egyszülött Fiában, mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától, szenvede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghala és eltemetteték; szálla alá poklokra; harmad napon halottaiból feltámada, felméne a mennyekbe: ül a mindenható Atya Istennek jobbján; onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben. Hiszek egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat; hiszem a szentek egyességét, bűneinknek bocsánatát, testünknek feltámadását és az örök életet.” Ámen.
V.
Hitvallástételünk után – egyházunk állandó gyakorlatához híven és Krisztus iránti elköteleződésünk jelzéseként – válaszoljunk még néhány kérdésre, hitünk és meggyőződésünk szerint:
a) Hiszitek-e, valljátok-e, hogy az Istentől igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtett első embernek esete folytán ti magatok is mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, kik saját erőtökből Isten ítélőszéke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek?
(Felelet: Én ezt hiszem és vallom.)
b) Hiszitek-e, valljátok-e, hogy Isten a bűnös emberen megkönyörülvén az Ő Szent Fiát, az Úr Jézus Krisztust ti érettetek testben elbocsátotta, kinek egyszeri tökéletes áldozatával a bűnnek hatalmát és a kárhozatnak erejét elvette, s titeket ingyen kegyelméből a Jézus vérének érdeméért hit által megigazít?
(Felelet: Én ezt hiszem és vallom.)
c) Hiszitek-e, valljátok-e, hogy Isten, aki feltámasztotta az Úr Jézus Krisztust, általa minket is feltámaszt a halálból és halandó testünket halhatatlanságba öltöztetvén általvisz az Ő örök dicsőségébe?
(Felelet: Én ezt hiszem és vallom,)
d) Mindezek bizonyossága után, ígéritek-e, fogadjátok-e, hogy ti e kegyelemért háládatosságból egész életeteket az Úrnak szentelitek, és már e jelenlévő világban, mint az Ő megváltottjai, az Ő dicsőségére éltek?
(Felelet: Ígérem és fogadom.)
VI.
Nincs kétségünk afelől, hogy az Úristen kegyesen és jóindulattal tekint őszinte és lelkiismeretes vallomásunkra. Ezért erősödjünk meg abban a reménységben, hogy az Úr, a mi Istenünk megbocsátja bűneinket és örökéletet ad az Ő ingyen való kegyelméből, Szent Fiáért mindnyájunknak. Ámen.
VII.
Most pedig, akik magatokat illendőképpen előkészítettétek, éljetek az Úr által felkínált kegyelmi jegyekkel és pecsétekkel…
VII/A
Kedves Testvérek, emlékezzünk arra, hogy Urunk Jézus – tanítványai körében – mielőtt vacsorált volna, felemelte a kenyeret és a bort, s hálákat adván imádkozott fölöttük. Ezért az Ő példája nyomán emeljük fel mi is először a kenyeret és ekképpen imádkozzunk:
Urunk Jézus! A Te megtöretett szent testednek érdemében részeltess minket is, szegény bűnös szolgáidat. Ámen.
Most pedig fogyasszuk el a kenyeret, váljon testünkkel eggyé, mely jegy emlékeztessen bennünket az Úr Jézus Krisztusnak a kereszten értünk megtört testére!
VII/B
Majd emeljük fel a poharat (bort) is, és ekképpen imádkozzunk:
Urunk Jézus! A Te kiontatott szent vérednek érdemében részeltess minket is, szegény bűnös szolgáidat. Ámen.
Most pedig fogyasszuk el a bort is, váljon testünkkel eggyé, mely jegy emlékeztessen bennünket az Úr Jézus Krisztusnak a kereszten értünk kiontatott vérére!
VIII.
Keresztyén Testvérek!
Így szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az utolsó vacsorát. Így éltek vele az apostolok, a reformátorok, hitvalló őseink, (a gályarab-hitvallóink), és így éltünk vele – Isten kegyelméből – most mi is.
Minekelőtte azonban megtérnénk mindennapjainkba, tökéljük el magunkban, hogy Isten kegyelmét hiábavalóvá nem tesszük életünkben. Nem uralkodik bennünk a bűn, sőt magunkat a mi keresztyéni rendeltetésünkhöz méltóan viseljük, hogy semmi meg ne foszthasson bennünket Istennek ama szeretetétől, amit kijelentett nekünk és meg is bizonyított Jézus Krisztusban.
Legyünk, mint az ő szentjei és szerettei, könyörületesek; öltözzük fel a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget, a béketűrést. Szenvedjük el egymást, és ha egymásra valami panaszunk lenne, bocsássunk meg egymásnak akképpen, amint Jézus is megbocsátott minékünk. Az Istennek békessége uralkodjék a mi szívünkben, melyre hívattunk is egy testben!
IX.
Úrvacsorai közösségünk után emeljük fel szívünket ismételten Istenhez, és adjunk hálát a velünk közölt kegyelméért, imádkozva ekképpen: Áldunk téged, mindenható Istenünk, hogy örömöt és békességet ajándékoztál nekünk igédben és Krisztus Urunk testének-vérének közösségében. Kérünk, őrizd meg bennünk ennek a közösségnek minden áldását, hogy erős hittel ragaszkodjunk hozzád, és őszintén szeressük embertársainkat, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.
Mindezeknek utána:
„Istennek népe! Áldjon meg tégedet az Úr és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját tereád, és adjon békességet néked!” Ámen.
Isten hűsége és kegyelme maradjon velünk továbbra is!

Szóljon hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .