Prédikáció – A gyümölcsök megtermése

Köszöntés: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól a Szentlélek Isten közösségében. Ámen. A mi segítségünk, igei elcsendesedésünk megáldása és megszentelése jöjjön az Úrtól, a mi Istenünktől, Aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ámen.

Előimádság: Szerető és kegyelmes Istenünk! Szívünk hódolatával jövünk most Eléd és hozzuk magunkkal mindazt, ami az elmúlt napokban ránk rakódott: a kétségek, a félelmek, a fájdalmak, az emberi gondolatok, vagy épp a magunk által gyártott kisebb-nagyobb bálványok béklyójából. Szeretnénk most mindezt itt hagyni Teelőtted, letenni és a Te üzeneteddel feltöltekezve tovább haladni. Áldunk Téged, amiért Te ezek ellenére sem vetsz el magadtól, amiért a pislogó mécsest Te nem oltod ki és a megrepedt nádszálat nem töröd össze. Be kell, hogy valljuk, ez a mostani helyzet bennünket is oly sokszor tesz ilyenekké, mégis olyan jó éreznünk azt, hogy Hozzád így is jöhetünk… Te nagyon jól tudod, mikor mire van szükségünk, azok alapján közeledsz kegyelmesen felénk. Kérünk, Igéddel támogass meg minket most is, add értésünkre, hogy Krisztusban éledhetünk csak igazi derűre. Atya, Fiú, Szentlélek Úristen, jöjj szívünkbe, nagyon óhajtunk! Ámen.

Textus: „De a Lélek gyümölcse szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22-23)

 

Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim Jézus Krisztusban!

Magyarlakta vidékeinken immáron 14. alkalommal került megrendezésre a héten a Házasság hete elnevezésű programsorozat, még ha idén rendhagyó módon az online térbe szorultak is ezek a rendezvények a járványhelyzetre való tekintettel.  Ezen programhoz – vagy programsorozathoz – kapcsolódva különböző keresztyén felekezetek és civilszervezetek hívják fel a figyelmet a házasság fontosságára, de beszélnek az ott fellépő problémákról vagy épp jó tanácsokat adnak azok megoldásához. Ehhez is kicsit csatlakozva, ám nem kizárólag a házasokhoz szólva mélyedjünk el alapigénkben, mégpedig azt magunk előtt látva, hogy érvényes ez minden közösségünkre, kapcsolatunkra egyaránt – lehet itt tehát szó nem csak a házastársak viszonyáról, de baráti és rokoni kapcsolatainkról, gyülekezetünkről, népünkről, nemzetünkről egyaránt, de akár az Istennel megélt viszonyunkról is.

A Galatabeliekhez írt levél ezen két versében Pál apostol a gyümölcstermésről beszél. Azt mindenki tudja, hogy ahhoz, hogy egy fa vagy egy bokor gyümölcsöt teremjen, előbb azt el kell ültetni, gondozni kell, s ha minden körülmény megfelelő, csak akkor hoz zamatos, szép gyümölcsöt. Ebben csúcsosodik ki az egész lénye, abban fejeződik ki annak a fának az egész célja, rendeltetése, hogy gyümölcsöt terem. Különös, ám titkokat rejtő folyamat ez.

Hasonlítsuk most az imént már említett kapcsolatainkat és köztük a házasságot, mint Isten akaratából köttetett szövetséget – amelyről már a Biblia legelején híradást kapunk –, az imént már említett fához, hogy ennek fényében nézhessük meg azt a gyümölcsöt, amiről Igénk beszél. Ahogyan egy gyümölcsfa értéktelen az őt jellemző terméseként szolgáló zamatos gyümölcs nélkül, és csupán a levegő-adásnál segíthet, ilyenné válhatnak kapcsolataink is azok nélkül a jellemzők nélkül, amelyet számunkra a szentíró e két sokat mondó szóval foglal össze: a Lélek gyümölcse.

Ahogyan a házépítésnél nagyon fontos az alapozás, legalább annyira fontos a fa ültetésénél a föld kiválasztása. Nem mindegy, hogy milyen földbe, talajba ültetetjük kapcsolataink „képzeletbeli fáját”! Az Úr új földet akar adni. Engedjük tehát, hogy bennünket is akár házastársakként, akár családként, akár gyülekezetként, akár népként vagy nemzetként, egy faként a hit talajára ültessen! Ott eresszük le a gyökereinket egyre mélyebbre, mert aki – ez esetben, amelyik fa – a hit talaján áll, mindig hoz új hajtásokat, virágzik és gyümölcsöt terem.

Nagyon fontosak a gyökerek is, szükség van rájuk az élet elindításához, az életben maradáshoz, hiszen a növény azok segítségével táplálkozik, nyer erőt… Így gondolhunk most mi is, drága szüleinkre, nagyszüleinkre, vagy vannak, akik még dédszüleikre is és mindarra az értékre, mit tőlük kaptunk és átörökítettek ránk. A gondoskodó odafigyelés mellett a szép anyanyelvünk, kultúránk, szokásaink… Ne feledjük el, mit a költő így zeng: „Amit otthon lát, hall / az emberpalánta, / úgy kíséri útját, / mint lobogó fáklya. / Szeretni az Istent / s felebarátunkat, / ez az aranyszabály / életének célt ad.” (Gerő Sándor: Hívő család) Szülőkként, nagyszülőkként lehet ez akár figyelmeztetés is, ám gyermekekként, Isten gyermekeiként hálaadásra vezérlő gondolat, mely által tudhatjuk, mi bízatott ránk. Ezen a helyen kell most megemlítenem, hogy ne feledjük ezt el az előttünk álló népszámláláson sem. Vannak olyan értékeink, melyeket vállalnunk kell! Ez most a mi felelősségünk!

A fa további részei a törzs és az ágai – s itt utalhatunk a beoltásra vagy mondjuk így egybeoltásra, amikor két különböző fát eggyé növesztenek, vagyis gondoljunk most konkrétan a házasságra: ahogyan a házasságban két ember egy testté válik. A két különböző fa szeretetben összefonódva egy közös törzzsé válik, innentől kezdve már közösek a gyökerek, közös a törzs, s közös a cél: az, hogy a szerelemben kibontakozva pompázatos virágzatba boruljanak. Elengedhetetlenül szükségesek ezek a virágok, mert nélkülük nincs termés, nincs gyümölcs. S nem mindegy, kedves Testvéreim, hogy milyen ez a gyümölcs, mert maga Krisztus Urunk mondja nekünk a hatalmas figyelmeztetést: „Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont, nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni.” (Lk 6,43-44a) Pál apostol pedig azt írja, hogy a szeretet, az öröm, a békesség, a hosszútűrés, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség, a mértékletesség a jó gyümölcs. Kilenc gyönyörű kincs, amelyeknek ott a helyük kapcsolatainkban. De hogyan? Úgymond biztonsági fékekként. Gyarló emberi mivoltunk megköveteli az útmutatást, a megfékezést, mert ezek nélkül az Istentől elvadult természetünkkel csak vad gyümölcsöket tudunk teremni, s ezeket is felsorolja a Szentírás: „házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, versengés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók.” (Gal 19-21) Ezeknek nincs helye a keresztyén ember szívében, életében!

Viszont a következő igevers egy rövid, ám annál fontosabb szóval kezdődik: „DE”. De a Lélek gyümölcsének ott van a helye a Ti életetekben. Azt is tudjuk, hogy gyümölcsöt csinálni nem lehet, annak csak egy módja van, hogy megteremjen. Valljuk be, kedves Testvéreim, önmagunknak, hogy ezek a tulajdonságok nem nemes emberi tulajdonságok, hanem Krisztus jellemzői. Ilyeneket pedig egyedül Ő tud felmutatni, s egyedül az Ő segítségével lehetünk ilyenekké.

Figyeljük meg, hogy nem egy-egyet kiemelve adja ezt elénk a szentíró, hanem szorosan összekapcsolódókként, egyenrangúakként alkotnak egyetlen gyümölcsöt, mert a gyümölcs szó itt egyes számban szerepel. Nem úgy, mint ahogy az ünnepi asztalunkat szokta díszíteni a különböző, szebbnél szebb, színesebbnél színesebb gyümölcsökkel megrakott kosár, amiből mindenki kiválasztja a leginkább neki tetszőt, legyen az alma, banán, narancs, vagy bármi egyéb. Nem, hanem itt úgy állnak egymás mellett ezek a kifejezések, mint szőlőfürtön a szőlőszemek, egyenrangúan és együtt egy gyümölcsöt alkotva. Ha bármelyik hiányzik, akkor már nem teljes az egész. Ezt kell szem előtt tartanunk nekünk is! Ha bármelyik is hiányozna, akkor ott már hiba van, az már nem alkothat szép, kerek egészet.

Pál azonban ezeket nem egyszerűen gyümölcsnek, hanem a Lélek gyümölcsének nevezi. Ez pedig számunkra több dolgot is elárul: egyrészt, ott van az előtte leírt figyelmeztetés, hogy Lélek szerint éljetek. Mit is jelent ez? Azt, hogy a Jézus Krisztusban meggyökerezett hit legyen ott mindennapjainkban, s Rá tekintsünk. Ne engedjünk a test és az evilági csábításoknak, hiszen „hitben járunk, nem látásban.” (2Kor 5,7) Másrészt pedig benne van az a jó hír, hogy mindezt nem egyedül kell végigcsinálnunk, elérnünk, hanem Szentlelke által velünk van a mi mindenható, szerető mennyei Istenünk, aki értünk még az Ő szerelmes Fiát is elküldte, aki azt az Ígéretet hagyta ránk, hogy Ő velünk lesz minden napon a világ végezetéig.

Ezzel a bizonyosággal induljunk hát el mindennapjainkba, alázatosan Hozzá könyörögve azért, hogy kapcsolatainkban és életünk minden területén az Ő segedelmével tudjuk megteremni a szeretet, az öröm, a békesség, a béketűrés, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség, a mértékletesség gyümölcsét. Ámen.

Utóimádság: Mennyei Édasatyánk az Úr Jézus Krisztus által! Áldunk és magasztalunk Téged az igehirdetés üzenetéért, hogy rámutattál nekünk és kihangsúlyozódhatott, hogy Teveled képesek vagyunk gyömölcstermésre mind személyes életünkben, mind közösségeinkben, mind kapcsolatainkban. Köszönjük Neked azokat a gyökereket, amelyekből kiíndítottad a mi földi életünket, áldunk azokért az örökségekért, melyeket ránk bíztál és kérünk, Te segíts abban, hogy méltóképpen tudjunk ezekkel sáfárkodni, hogy ebből is látszódjék rajtunk, hogy mi a Te gyermekeid vagyunk. Magasztalunk azért, hogy Te ismerve az ember szükségleteit, nem hagysz bennünket magunkra, hanem embereket rendelsz mellénk, így köszönjük meg a családunkat, a házasságban élők a társukat, az özvegyek a társukkal megélt szép pillanatokat, a keresők pedig, hogy Tőled kérhetik el. Te vezesd oda hozzájuk is azt, akivel szeretetben összefonódva szolgálhatnak Téged, az életnek és halálnak Urát. Segíts, hogy minden emberi gyarlóságunk ellenére minden ilyen területén az életünknek tudjuk megteremni az igehirdetésben hallott gyümölcsöket Szentlelked által. Istenünk, hozzád könyörgünk most mindennémű szükségünkkel, Te látod, kit mibe sodort ez a mostani veszélyhelyzet, ezekből szabadíts meg bennünket kegyelmed és akaratod szerint. Te adj nekünk erőt hordozni a terheket, hadd tudjon minden dolgunk Beléd kapaszkodva szeretetben végbemenni a Te dicsősségedre és országod épülésére. Könyörgünk ezért a vírusos helyzetben sínylődő világért, Te adj erre megoldást, ha pedig már elkészítetted, látást és akarást az elfogadásra. Urunk, szinte már nincs is olyan közöttünk, akit ne érintene ez a vírus: ki maga, ki szerette beteg, vagy éppen a gyász fájdalmát hordozza, mert valaki közelije nem tudott megküzdeni ezzel a betegséggel. Kérünk, Te légy velünk gyógyítóként, támaszként és a hiányaik betöltőjeként. Adj nekünk felelősségteljes látást, mikor mit kell tennünk és had tudjuk észrevenni azt is, kinek mikor segíthetünk és mivel. Urunk, az előttünk álló napokban a népszámlálás időszaka köszönt ránk hazánkban. Könyörgünk a felvidéki magyar reformátusságért, hogy összefogva és vállalva örökségünket tudjunk rámutatni arra, hogy magyarságunk és reformátusságunk bizony Tőled kapott érték. Imádkozunk gyülekezetünkért, népünkért, nemzetünkért. Amit pedig gyarló emberi szavainkkal nem tudtunk Eléd hozni, azt halld ki abból az imádságból, melyre az Úr Jézus tanított bennünket:

Úri ima: „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.” (Mt 6,9-13) Ámen!

 

Áldás: Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vígasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek… Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.” (2Kor 13,11.13.)

Hirdetések: *előttünk álló hét bűnbánati hét készülve a vasárnapi böjti úrvacsorai közösségre.

Szerdán 17:00 órától bűnbánati istentiszteletet, vasárnap pedig a szokott időben úrvacsorával egybekötött istentiszteletet teszünk közzé online felületeinken. Kérjük ezért a kedves Testvéreket, hogy jövő héten készítsenek el magukhoz otthonaikba egy darab kenyeret és pár korty bort, hogy hallgatva az istentiszteletet élni tudjanak a kegyelmi jegyekkel.

*2021 a népszámlálás éve Szlovákiában, amikor a digitális kérdőív kitöltésével számot adunk önmagunkról, helyzetünkről, társadalomban betöltött szerepünkről. A megválaszolandó kérdések sorában vannak azonban olyanok, amelyek mind múltunk, mind jövőnk tekintetében messzebbre mutatnak, amely kérdések között ott van a vallási hovatartozásunk, a nemzetiségünk és az anyanyelvünk vállalásának, megvallásának lehetősége.

Bátran vállaljuk református hitünket, keresztyénségünket és nemzetiségünket! A népszámlálási űrlapon jelöljük a magyar nemzetiséget, a magyar anyanyelvet és a református egyházat! Buzdítsunk másokat is arra, hogy szabadon nyilvánítsák ki vallási és nemzetiségi hovatartozásukat! Mindenki számít! Hisszük, hogy összefogásunk eredményes lesz! Ezzel nemzedékünk megújulását, megerősödését és megtartatását szolgáljuk! Ahogy elődeink számára is így volt, legyen most is így: reformátusságunk érték!

A járványügyi helyzetre való tekintettel a népszámlálás két fázisban zajlik. 2021. február 15-től 2021. március 31-ig kerül sor a digitális népszámlálásra, amely most először teljes egészében elektronikus úton fog megvalósulni, és 2021. április 1-től 2021. október 31-ig lehet majd igénybe venni az asszisztált népszámlálás szolgáltatását. Ha nem boldogul a számítógéppel vagy mobiltelefonnal, vagy épp nincs internetes hozzáférése, nyugodtan kérhet segítséget a lelkészi hivatalban vagy a gyülekezetben ismert elérhetőségeken keresztül a lelkésztől és a presbiterektől.

Áldás, békesség!

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .