Nagypénteki igei elcsendesedés – Nagypéntek: Te mit látsz?

Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi kegyelmes Atyánktól és a mi urunk Jézus Krisztustól, ki teste megtöretése és vére kiontása árán váltott meg bennünket bűneink zsoldjából, kinek legyen dicséret és dicsőség mindörökkön örökké. Ámen.

Lectio: Mt 27,27-46. 50-52.

„Akkor a helytartó katonái átvitték Jézust a helytartóságra, és köréje gyűjtötték az egész csapatot. Levetkőztették, bíbor palástot adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére és nádszálat a jobb kezébe. Majd térdet hajtva előtte, így csúfolták: Üdvöz légy, zsidók királya! Aztán leköpdösték, elvették tőle a nádszálat, és a fejéhez verdesték.

Miután kigúnyolták, levették róla a palástot, a saját ruháiba öltöztették, és elvitték, hogy megfeszítsék. Kifelé menet pedig találkoztak egy Simon nevű cirénei emberrel, akit arra kényszerítettek, hogy vigye az ő keresztjét. Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert bort adtak neki inni, amelyet megízlelt, de nem akart meginni.

Miután megfeszítették, sorsot vetve megosztoztak ruháin, majd leültek, hogy őrizzék. Feje fölé helyezték írásba foglalva elítélésének okát: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. Vele együtt két gonosztevőt is megfeszítettek, egyiket jobb, a másikat bal kéz felől. Az arra menők pedig fejüket csóválva szidalmazták őt, és ezt mondták: Te, ki lerontod a templomot, és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Hasonlóképpen csúfolódtak a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt, és ezt mondták: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk neki. Bízott az Istenben, hát mentse meg most, ha akarja, hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. A vele együtt megfeszített gonosztevők is így gyalázkodtak.

Hat órától pedig kilenc óráig sötétség lett az egész földön. Kilenc óra tájban Jézus hangosan így kiáltott fel: „Elói, elói, lámá sabaktáni!” Azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”

Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. A föld is megrendült, és a sziklák megrepedeztek. Sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szent teste feltámadt.

 Előimádság: Megváltó Urunk! Csendes ma a világ és feketébe borult, meg kell vallanunk, a szégyenünk, a bánkódásunk és alázatunk bennünket is belülről ezzel tölt el ezen a gyászos, kesernyés napon, hiszen tudjuk azt, hogy a mi bűneink, önzőségeink és szeretetlenségünk szegezett oda a keresztfára. Jézusunk, magasztalunk Téged, hogy az oly borzalmas halált is vállalva szerettél és szeretsz bennünket. Áldunk, hogy ezért azt is kimondhatjuk, mi megváltott gyermekeid vagyunk. Kérünk segíts ennek átgondolásában most bennünket, hiszen oly gyakran csak szánkkal mondjuk ezt és nincs ott szívünkben ennek bizonyossága és öröme. Szentlelked által segíts, hogy igei üzenetedet meghallva ne csupán azt lássuk, amit az akkori “feszítsd meg”-et kiáltó tömeg, hanem hadd legyünk hit által mindennek a gyászos történésnek céljának és értelmének meglátóivá, szívükben forgatóivá és általa az örök életnek boldog várományosaivá. Annak nevében kérünk, Akinek ma megfeszítésére emlékezünk, hogy vedd kedvesen gyarló esedezésünket és áldd meg igei elcsendesedésünket. Ámen.

Textus: Lukács 23, 32-33. 39-43.

Vele együtt két gonosztevőt is vittek kivégzésre. Amikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívnak, megfeszítették őt és a gonosztevőket, egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.

Felirat is volt felette, görög, latin és héber betűkkel: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így szidalmazta: Nemde te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megdorgálta ezt mondva: Te nem féled az Istent? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert cselekedeteink méltó büntetését vesszük, de ő semmi rosszat nem cselekedett. És azt mondta: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodba! Ő így felelt: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.”

 eresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

Ha ünnepre gondolunk, akkor általában valami jó hangulatú, kedves, örömmel teli jut az eszünkbe. Érezhetjük azonban, hogy ez a mai nap teljesen más, hiszen ahogyan már az imádságban is hangzott, mintha feketébe borult volna minden – minden bennünk és körülöttünk. Hogyne telepedett volna ez a feketeség mindenre, hiszen Jézus Krisztus megváltó halálára emlékezik a világ. Az a tömeg, amely nemrégiben még hozsannát zengett a hozzájuk érkező Úrnak, pár nap elteltével szinte ugyanúgy kiáltja a „feszítsd meg”-et ugyanarra az Úrra, de most már nem a dávidi királyság elhozóját látják benne, hanem amint a keresztre felkerült felirat is hirdette: a zsidók királyát.

Ahogy most lélekben megállhatunk a Golgota előtt és feltekintünk Jézus keresztjére, óhatatlanul láthatjuk magunk előtt azt a másik két szenvedőt is. Ahogy az alapigénkből kihallhattuk, ők méltók voltak erre a büntetésre, cselekedeteik miatt ez kijárt nekik – még ha ebből a leírásból nem is derül ki pontosan, mit is tettek. Eddig az útjuk egyfelé vezetett: ide fel a Golgotára, ám abban a pillanatban, ahogyan Jézusra tekintenek és megszólítják őt – ezen mód szöges ellentétben állása következtében – innentől a testi halállal elválnak útjaik, míg egyikőjük hamarosan újra Jézussal lesz a mennyei paradicsomban, addig a másik az örök halál, a kárhozat felé tart. Nagypéntek, kedves Testvéreim, erre figyelmeztet most bennünket, ilyen válaszút elé állít: Te melyik irányba szeretnél tartani?

A középen – a középső kereszten – ott van Jézus, az Isten báránya. Kitárt karja két irányt mutat és a mellette függő két bűnös példája annak, hogyan lehet ezeket megjárni. Választásunk lehetősége ma abban áll, hogy pusztán a gyalázást, a vért, a szegeket, a fából ácsolt nehéz keresztet, a töviskoronát, a feliratos táblát, a sokaságot, a ruhákra sorsot vetőket és a kereszten lévő szenvedőket látjuk meg – ekkor közöttünk is úgy történik, mint ami felett Wass Albert is szomorkodik Nagypénteki siratójában: „Majd, ahogy az idő telik, / mint ki dolgát jól végezte: / Nagypéntektől Nagypéntekig / térdelünk a kereszt alatt / húsvéti csodára lesve. / Egyszer a jobbszélső alatt, / másszor a balszélső alatt, / éppen csak hogy a középső, / az igazi, üres marad”; vagy a hit szemszögéből meglátjuk mindezek mögöttes tartalmát és ez vezet el bennünket arra a felismerésre, hogy mindez értem és miattam történt… Ez pedig beállít arra az útra, mit a Jézust felismerő lator is megtehetett a paradicsomba. Krisztus nem kérdezi meg tőle, hogy mit tettél? Az eddigi földi életútjából azonban levezethetjük, hogy előtte ez nem volt titok, Ő nagyon jól tudja, azonban ebben az órában, a keserű pohár kiivásakor nem erre figyelt leginkább, de még ekkor is meghallotta a megtérő bűnös hitvallását. Ekkor történik a változás! Az utolsó pillanatban. Számára már fizikai képtelenség lenne, hogy akár csak megérintse Jézust – mint annak idején a vérfolyásos asszony –, vagy leboruljon előtte – mint nemrégiben a leprás –, hiszen mindkettőjük keze a kereszthez szegezve. Megtehette azonban ezt szívében és kimondott szavaiban, hogy így maga is elnyerje annak bizonyosságát, mit Jézus így jelentett ki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)

Kedves Testvéreim, ez a mai nagypéntek arra irányítja tehát a figyelmünket, hogy „áll még a véráztatta régi kereszt,… Él még a kiáltás: elvégeztetett!” és ez a kép döntésre hív bennünket, melyik utat akarjuk járni: az életét vagy a halálét? Jézus jobb vagy bal oldala felől függő latorét? Bárcsak bennünket is sokunkat vezetne el most arra a felismerésre és szívbéli kérésre, mit ismert dicséretünkben így szoktunk énekelni:

  1. Jézus, világ megváltója, Üdvösségem megadója, Megfeszített Isten Fia, Bűnömnek fán függő díja: Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
  2. Szent kereszteden kereslek, Szomorú szívvel szemléllek, Mert így gyógyulást reménylek: Moss meg szent véredben s élek. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
  3. E keresztről, én Reményem, Tekints reám szerelmesen, Épen téríts hozzád engem, Mondván: –bűnöd elengedtem–. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
  4. Engem ily nagy szerelmedből, Végy hozzád szent kegyelmedből, Vegyek erőt keresztedből, És végbúcsút bűneimtől. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.
  5. Engem, bűnöst, kérlek, ne hagyj, Halál rabját kínra ne adj; Sőt, ha eljő majd halálom: Szent jobbodra engedj állnom. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

(342. dicséret) Ámen.

 

Utóimádság

Úri ima: „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.” (Mt 6,9-13) Ámen!

 

Áldás: Istennek népe, áldjon meg téged az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megszabadított minket a sötétségnek hatalmából és általvitt az ő szerelmes Fiának országába, kiben van a mi váltságunk és bűneinknek bocsánata és aki által van élő reménységünk, romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan örökségre a mennyben. Ámen. (Kol 1, 13-14: 1Pét 1,4).

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .