Nagycsütörtöki igehirdetés – Közösségre vágyva, magányban kikötve

Közösségre vágyva, magányban kikötve

 Köszöntés: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól a Szentlélek Isten közösségében. „Irgalmas és könyörülő az ÚR, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelme. Nem fedd minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké. Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem álnokságaink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt… Áldjátok az URat, ti teremtményei, uralkodása minden helyén! Áldjad, én lelkem, az URat!” (Zsolt 103,8-11.22.) Ámen.

Lectio: Lukács 22,14-20.

„Amikor eljött az idő, az apostolokkal együtt asztalhoz telepedett, és azt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy mielőtt szenvednék, megegyem veletek a húsvéti bárányt. Mert mondom nektek, hogy többet nem eszem azt, amíg be nem teljesedik ez az Isten országában. Aztán vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek, és osszátok el magatok között, mert mondom nektek, hogy mostantól fogva nem iszom a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, nekik adta, és ezt mondta: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsorázott, és ezt mondta: Ez a pohár az új szövetség az én véremben, amely tiérettetek kiontatik.

Előimádság: Kegyelmes Istenünk! Áldunk és magasztalunk, amiért az idei évben újra megérkezhettünk a nagyhétbe, hogy a virágvasárnapi hozsannázás után – szívünkbe való megérkezés drága örömét megélve – tudjuk most is átgondolni, szívünkben forgatni Krisztus Urunk értünk megtett áldozatának minden pillanatát, ennek az útnak minden mélységét és magasságát, hogy megláthassuk benne azt az alázatot, azt a szenvedést, azt a gyötrődést, azt a megaláztatást, azt a fájdalmat és az előre megjövendölt mozzanatokat is, mik megváltásunk zálogát jelentik, jelentették. Ennek megértésében segíts most bennünket, Szentlelked által szólíts meg, munkálkodj mibennünk, hogy az Igének ne csak hallgatói, de igaz megtartói tudjunk lenni. Hadd tudjunk mi is, mai tanítványaid, a Veled való közösség ajándékaiban részesülni és az új szövetség örököseiként a hatalmas tetteidet szerte e világon hirdetni. Jézus nevében kérünk, vedd kedvesen gyarló esedezésünk. Ámen.

Textus: Lukács 22,39-45.

„Majd elindult –ti. Jézus –, és szokása szerint kiment az Olajfák hegyére, a tanítványai pedig követték. Amikor arra a helyre ért, azt mondta nekik: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Majd eltávozott tőlük egy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied! Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt. Halálos gyötrődésében még buzgóbban imádkozott, verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre. Miután az imádkozásból fölkelt, és tanítványaihoz ment, alva találta őket a szomorúság miatt.”

Nagycsütörtököt Ünneplő Keresztyén Gyülekezet, Kedves Testvéreim!

Jézus Krisztus az utolsó szabad estéjén – nagycsütörtökön – tanítványaival ünnepi asztalnál ül éppen, mikor kimondja, nem akar most egyedül lenni, hanem vágyik az ő közösségükre. Zsidó szokás szerint épp a páskát ülik, mikor elhangzanak e szavak. A páska vacsora alkalmával az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztek. A kivonulás emlékére nisszan hónap 14. napján levágták a páskabárányt és minden kovászosat eltávolítottak a házból. A bárányt úgy kellett roston megsütni, hogy csontját nem volt szabad eltörni. A bárányt keserű füvekkel ették, hogy visszaemlékezzenek arra a keserű sorsra, ami a szabadulás előtt az övék volt Egyiptomban. Valamint kovásztalan kenyeret is ettek a húshoz, mert nem volt idő a meneküléskor, hogy a kenyér megkeljen. Ettől kezdve minden évben megemlékeztek erre a csodára a zsidók, nemzedékről, nemzedékre.  Ebbe az ünnepbe – melynek pontosan meghatározott menete is volt – csöppenünk bele a leírtak alapján. A végkifejlet felé közeledik Jézus földi útja és Ő ekkor is közösségben akar lenni: közösségben a tanítványaival, közösségben az emberrel!

Kedves Testvérem, talán most Te is arra gondolsz, hogy mennyire hiányzik már a közösség és a régi szokásaink, hagyományaink megélése, hiszen már másodjára készülünk úgy a húsvétra, hogy tudjuk, egészségünk és mások egészsége védelme érdekében kerülnünk kell mindazt, ami addig hozzá tartozott a nagy ünnepünkhöz. Nem lehetnek nyitva a templomok, nem mehetünk a gyülekezetünkbe, de nem lehet együtt még a bővebb család sem. Talán átértékelődik most bennünk is sok minden: a találkozások, a közösség ajándéka is…

Mielőtt tovább mennénk Jézus ezen vágyának kifejtésében, mutassunk még rá arra, hogy Ő nem eltörölni akarta még ezeket a szokásait sem a zsidó népnek, hanem új értelemmel tölti meg ezt is. Ahogyan a törvényre vonatkozóan olvashatjuk Máté evangélistánál: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt vagy a prófétákat. Nem eltörölni, hanem betölteni jöttem.” (Mt 5,17) Betöltötte ezen az estén a szabadulás ünnepét is: más tartalommal – a bűnnek és kárhozatnak fogságából való szabadulás tartalmával az úri szent vacsora szereztetése által. Azonban mindez egyedül nem ment volna, szüksége volt tanítványai, a legközelebbiek közösségére. Olyan szépen írja le ezt Lukács: Vágyva vágytam arra, hogy… megegyem veletek a húsvéti bárányt.” Vágyva vágytam – mondja az Úr Jézus. Ő akar az emberrel közösséget vállalni! Ő tudatosan dönt emellett, nem csak úgy leküldte Őt az Atya és sodorják itt a földön az események úgy véletlenszerűen, hanem igen is, tudatos döntés ez a közösségvállalás. Vágyódik arra, hogy igazán közel legyen az emberhez. Láthatták és megélhették vele ezt a tanítványai már az elmúlt évek során is, hogy a megvetettek, a kitaszítottak, a betegek, az özvegyek, a gyermekek vele és általa teljesen más minőségét kapták az életnek, sokszor jelentette ez közösségeik visszanyerését is – ám most nekik mondja: vágyva vágytam erre a közösségre. Az Isten és ember közelségének ünneplésére készülődünk most is, ezen a héten is, hiszen minden húsvét ezt hirdeti nekünk: ez a két színtér összeér: a múlandó, gyarló, bűnöktől beszennyezett földi szféra és az örökkévaló, megbocsátó isteni szféra találkozik egymással. Isten egyszülöttje éppen ezen találkozás érdekében vállalja önként önmaga feláldozását. Ő tudta jól, mi fog majd a későbbiekben történni. Éppen ennek bizonyítéka, hogy úgy töri meg a kenyeret és adja körbe a bort, hogy Ő már tudja, milyen jelentést hordoznak ezek: megtöretik majd a teste és kiontatik a vére… értük, értünk.

Így hozza létre az új szövetség lehetőségét. Az új szövetségét, mely a régi megszabadítás ünnepének időpontjában jelenik meg.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .