Hálaadó istentisztelet

DSCN05062010. március 7 – én hálaadó istentiszteletet tartottunk, melyen lelkipásztorunk, Nt. Molnár Árpád elköszönt a rozsnyói gyülekezettől, ugyanis új feladatot vállalt az Úr szőlőskertjében.

Igehirdetésének alapigéje az Úr Jézus hívása : „ Kövess engem ! ” volt. Ennek a hívásnak engedelmeskedve döntött úgy, hogy elfogadja az új megbízatást. Pál apostol Filippibeliekhez írt levelének 3 – 11. verseivel adott hálát Istennek gyülekezetünkért. A lelkipásztor a magvető, de a növekedést az Úr adja, s ha ő elkezdte bennünk a jót, akkor Jézus Krisztus napjára be is fejezi. Mint Isten munkatársai nem emberekkel, eszmékkel s érdekekkel vállaltunk közösséget, hanem az evangélium terjesztésére vagyunk elhíva. Ha Jézust követjük, akkor az Ő szemével látjuk a gyülekezetet a sok nehézség ellenére is, ezért nem panaszkodunk, hanem örvendezve adunk hálát az eddigi gyümölcsöző munkáért.

Nt. Molnár Árpád 1996 novembere óta szolgált gyülekezetünkben mint kihelyezett, majd 2002. márciusától pedig mint megválasztott lelkész. Munkáját teljes odaadással, lelkiismeretesen végezte, erről tanúskodnak: az egyházi iskola megalapítása, a parókia és templom felújítása, a gyülekezeti munka megerősítése, az ifjúság nevelése és vezetése, hitmélyítő alkalmak szervezése, az énekkar megalakítása és még sok – sok egyéb feladat ellátása. Mindezekben az Úr követése volt a szeme előtt, Tőle kapta az erőt, kitartást és a gazdag gyümölcsöket.

DSCN0509A hálaadó istentiszteletre eljött Ft. Dr. Erdélyi Géza, nyugalmazott püspök, aki 25 évvel ezelőtt búcsúzott a rozsnyói gyülekezettől ugyanezekkel az Igékkel, és örömmel látja, hogy Isten Lelke mint munkálkodott a gyülekezetben a leköszönő lelkipásztorunk által.  Az iskolánk nevében Dr. Drenko Zoltán iskolalelkész mondott köszönetet az iskola tanárai, alkalmazottai és növendékei nevében a lelkészünktől. A városunk és a közeli falvak területén működő gyülekezetek képviselői, lelkipásztorai is jelen voltak. Az evangélikus gyülekezet nevében Nt. Solárik Viliam mondott köszönetet Molnár Árpádnak a helyettesítő szolgálatokért.

DSCN0511Gyülekezetünk nevében Drága László gondnok búcsúzott szeretett és nagyrabecsült lekészünktől, és Isten áldását kérte további életére, egész családjára, az új szolgálatra. A háladó istentiszteletet szeretetvendégség követte az iskolánk éttermében.

Gyülekezetünk minden tagja Isten iránti mély hálával, szívből jövő köszönettel kíván neki sok erőt, egészséget és gazdag termést az Úr szőlőskertjében.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..