Gyűjtés az árvízkárosultaknak

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Diakóniai Központ adománygyűjtést hirdet az árvíz után maradt károkat enyhítése céljából. A Zsinati Elnökség határozata értelmében a június 23-i vasárnap délelőtti istentisztelet perselypénzétaz árvízkárosultak megsegítését szolgáló adománynak nyilvánítja.

 

Az elmúlt napokban az emberi helytállást próbára tevő tragédiaként kellett szembenéznünk a természet dúló elemi erőivel, amikor mind idehaza, mind pedig Európa-szerte az árvíz fenyegetése elől kellett mentenünk a menthetőt. Emberek ezrei fogtak össze, hogy adottságukhoz mérten – sokszor erőt feszítve – szorítsák vissza a veszélyt, hogy emberi életeket és hazát mentsenek.

A Zsinati Tanács legutóbbi ülésén ezért úgy határozott, hogy a június 23-i istentisztelet perselypénzét a gyülekezetek ajánlják fel az árvízkárok enyhítésére.

„Hisszük, hogy ahogyan e teremtés megalkotása előtt „Isten Lelke lebegett a vizek fölött” (1Móz 1,2), ugyanúgy Lelkével máig nem hagyta el teremtményeit az ilyen katasztrofális helyzetekben sem; így hitünk, imádságunk és tettrekészségünk közös ereje csak annak lehet a rendíthetetlen kifejeződése, hogy az új teremtés szándékát magában hordozó Istennel mindig mindent újból lehet kezdeni“ – mondta a felhívással kapcsolatban Fazekas László püspök.

A pénzbeli  adományokat  a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szeretetszolgálati intézményének, a Diakóniai Központ 2540045751/0200  számlaszámára kell átutalni 2013. június 25-ig, az ÁRVÍZ2013 szó megjelölésével.  

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .