Felhívás – koronavírus második hulláma

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnökei körlevélben fordultak a gyülekezetekhez a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának a koronavírus-járvány második hulláma miatt a szeptember 30-án kiadott rendelkezése kapcsán, amelyben kérték a gyülekezeteket és az egyház intézményeit azok betartására. A felhívást teljes terjedelmében közöljük.

A koronavírus-járvány második hullámával kapcsolatban 2020. október 1-vel újabb rendelkezések léptek érvénybe. Kérjük egyházunk minden gyülekezetét és szervét, hogy a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának rendelkezéseit fogadja el és azokat a helyi viszonyokra alkalmazza.

Ennek értelmében az istentiszteleteken és egyéb alkalmakon egy térben legfeljebb 50 ember tartózkodhat. A rendelkezésben megadott higiéniai előírások betartása kötelező.

A nagyobb létszámú gyülekezeteknek ez gondot fog jelenteni. Kérjük ezért a gyülekezetek vezetőségét és főként a lelkipásztor testvéreket, hogy esetlegesen az istentiszteletek számának növelésével tegyék lehetővé mindenki számára az ige hallgatását.

Hangsúlyosan kérjük gyülekezeti tagjainkat, hogy aki bármilyen betegség tünetét észleli magán, forduljon orvoshoz, közösségbe ne menjen, és az egyházi alkalmakon se vegyen részt. Egyházunk mindent megtesz annak érdekében, hogy Isten Igéje eljusson azokhoz is, akik e nehéz időszakban a gyülekezeti együttléttől kénytelenek távol maradni.

Kérjük gyülekezeteinket és hívő testvéreinket, hogy imádkozzunk a betegekért, az egészségügyi dolgozókért és mindenkiért, aki szolgálatával a járvány legyőzésén munkálkodik.

„Hozzád kiáltok, Uram, siess segítségemre, figyelj szavamra, ha kiáltok hozzád!” (Zsolt 141,1)

Testvéri köszöntéssel

Fekete Vince főgondnok s.k. és Fazekas László püspök s.k.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .