A SZERETET A KÍVÁNSÁG ELLEN HAT

“És a világ elmúlik, és annak kívánsága is;
de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
(1János 2:17)

• Az édenkertben az első párnak meg volt mindene. Közösségben voltak Istennel, és intim kapcsolatban egymással. De a kígyó rávette Ádámot és Évát, hogy kívánják meg a tiltott gyümölcsöt. Nem megy ez ma sem másképpen.

• Az ember alapvetően mindig többet szeretne, nehezen elégszik meg. Szemünket és szívünket világi gyönyörök hajszolására adjuk. A pornográfia az egyik legkárosabb ilyen élvezet. De lehetne mondani a hatalomvágyat, a pénz utáni sóvárgást is.

“Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik.”
(1 Timóteus 6:9)

• Az ilyen érzéki kívánságok nem férnek össze az igaz szeretettel. El fog távolítani Istentől, és a társadtól is. Egy személy, vagy tárgy, amelyet megkívánsz; olyan mint a betöltetlen vágyak feneketlen kútja. A kívánság pedig még több kívánságot szül.

• E testi vágyak miatt elégedetlen leszel háastársoddal. Ez haragot szül, szívetek egymás iránt megkeményedik, és eltávolodtok egymástól. A szomjúságod a megelégedésre csak Isten képes oltani.

• Eleged van a testi kívánságok hazugságaiból? Akkor tekints ezek helyett Jézusra! Fogadd be naponta az Ő szeretetét szívedbe! Légy hálás neki, mert Ő betölt és megelégít a kívánságok mosléka helyett.

• Fordítsd a szívedet eközben újra hitvesed felé! A szeretet a legjobb életet kínálja számodra.

CSELEKVÉSI PONT
SZÁMOLJ LE MINDEN ÉRZÉKI KÍVÁNSÁGGAL MÉG MA!
NE ENGEDD, HOGY A HAMIS VÁGYAKOZÁS OTT ÉLHESSEN OTTHONODBAN!

“Cselekedvén mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja.”
(1Péter 2:16)