A Pátria rádió Világosság egyházi műsorának január 6-ai ajánlata

A Pátria rádió Világosság egyházi műsorának január 6-ai ajánlata

A Pátria rádióban január 6-án a 8.05-kor kezdődő Világosság református
egyházi műsor témája az alázat és az isteni gondoskodás. Ezen kívül
téma lesz még a lelkészek választását szabályozó törvény, egy Koreában
megrendezett nemzetközi konferencia és a rozsnyói templom megújult
orgonája.

Istennek gondja van rátok, ezért minden terheteket őreá vessétek, írja
Péter apostol. A téma alapján az alázatról és a isteni gondoskodásról
André János szilicei lelkipásztor szól a hallgatókhoz.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Rimakokován  ülésező Zsinata
az elmúlt év novemberében hagyta jóvá a lelkészek választását
szabályozó törvényt, amely január elsején lépett életbe. Hogy miért
van szükség ilyen törvényre és miért maradt ki abból a gyülekezetek
azon lehetősége, hogy 10 évente szavazzanak a  lelkipásztoruk
szolgálatát illetően, arról Fazekas László püspök ad tájékoztatást.

Milyen a koreai presbiteriánusok imaélete? Többet imádkoznak-e, mint
mi? Ha igen, akkor miért? Többek között ez is kiderül a Molnár Árpád
zsinati tanácsossal  készített beszélgetésből, aki az elmúlt évben egy
nemzetközi konferencián vett részt  a Söul melletti Uijeongbuban.

Hét évig gyűjtött pénzt a rozsnyói gyülekezet, hogy megújíthassa a
több mint száz éves templomuk orgonáját. Buza Zsolt lelkipásztorral
beszélgetünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .