Lelkészeink

Az oldal folyamatosan frissül, megértésüket köszönjük.

Buza Zsolt

lelkész 2016-

Buza Bodnár Aranka

lelkész 2016-


Buza Zsolt

helyettes lelkész 2010-2016

Buza Bodnár Aranka

beosztott lelkész 2012-2016

Böszörményi Tamás

segédlelkész 2013-2015

Buza Bodnár Aranka

segédlelkész 2010-2012

Varga Zoltán

helyettes lelkész 2010

Nyéky Miklós

segédlelkész 2008-2009

Buza Zsolt

segédlelkész 2006-2008

Réz László

lelkész 1902-1924

Született: 1867. szeptember 5, Sátoraljaújhely
Elhunyt: 1924. szeptember 12, Rozsnyó

Réz László

Réz László

„Egyházkerületünk első főjegyzője 1924. szeptember 12-én délután 2 órakor agyvérzés következtében váratlanul meghalt. Régóta betegeskedett már, de halála mégis váratlanul jött, mert halála előtt 3 nappal, még látogatóban volt a páskaházi lelkésznél. Betegen is igyekezett eleget tenni nem csak fontos közegyházi hivatalos teendőinek, hanem a társadalmi élet és barátság követelményeinek is.
57 évre terjedt életére visszatekintve – a kegyelet ciprussága mellett az elismerés és tisztelet babérkoszorúját is le kell tennünk frissen hantolt sírhalmára. Szellemi tehetségével, apostoli buzgalmával, sokoldalú tehetségével fényesen ragyogó példát mutatott pályatársai előtt arra, miként kell életünk fáklyáját a Krisztus eszméinek oltárán ellobogtatni. Sötétségben világosodó lámpás volt ő is: élete és lelke hét karú gyertyatartó, fontos magaslatra állított fényszórója annak, ki a világ világossága, a Dávid gyökere és ága, ama fényes hajnali csillag. Mint férj, mint testvér, mint lelkipásztor és misszionárius, mint egyházmegyei, majd egyházkerületi főjegyző, mint lapszerkesztő, mint társadalmi ember, mint közéleti ünnepelt vezér, mint vallástanár és jeles egyházi író: méltó arra, hogy meghajtsuk emléke előtt kegyeletünket, elismerésünk és tiszteletünk lobogóját. Rozsnyón ebben az erős katolikus, római katolikus püspöki székhelyen, római katolikus gimnáziummal, evangélikus polgári leányiskolával bíró városban Réz László, a rozsnyói egyház első lelkésze tiszteletet, tekintélyt, nagyrabecsülést és vezérszerepet vívott ki a szegénységgel küzdő református misszionárius részére. Ez a tekintély, tisztelet és elismerés a legszebb koronája az agilis életének, a művészi szépségű torony és templom pedig, amelyet ő építtetett, nevének, munkájának és áldásos életének ércnél maradandóbb fenntartója, hirdetője.
Könyvet is írt kettőt. Egyik a „Vallás és Művészet“ című, reformátori elveket valló, mely lélektani alapokon nyugvó tanulmánya, melyet a Gömöri Református Lelkészértekezlet adott ki. Ebben azt fejtegeti, hogy mennyire szükséges és mily mértékben lehetséges az, hogy a művészeteket – melyek Isten drága ajándékai – bevigyük templomainkba és a szertartásainkba, és kimutatja, hogy milyen hatalmas lendítő kereke lehetne a művészetek alkalmazása elkietlenült, sivár egyházi életünkben.
Másik munkája „Vallástanítási vezérkönyv a népiskolák első és második osztályai számára. Ez is értékes vezérfonal, melynek a vallástanítók sok hasznát vehetik. Könyvein kívül irt vezércikkeket, tanulmányokat, prédikációkat, imádságokat, könyvismertetéseket a különböző egyházi lapokba, a Debreceni Lelkészi Tárba, a Protestáns Egyház és Iskolába stb. Főmunkatársa volt a rozsnyói helyi lapoknak is. Hivatalos lapunk: Református Egyház és Iskola megalapítása, megindítása és fenntartása is az ő lángbuzgalmának és nagy szervező talentumának gyümölcse. Erről lelkésztársai körében olyan nagy örömmel és gyönyörűséggel szeretett beszélni, mint egy boldog apa az ő kedves gyermekéről. Nemes büszkeséggel mondta egy alkalommal: „az én fáradságom gyümölcse ez a lap; én szerveztem. Én írtam sokszor az utolsó betűig!“ Mélyen lehangolt lélekkel mondta máskor: „nem pártolnak, sem írói gárda nincs, sem kellő számú előfizető azok között, kiknek erkölcsi szent kötelessége volna lapunkat támogatni és olvasni!“
1915-ben lett a Gömöri Egyházmegye főjegyzője, miután előbb 1907-től kezdve aljegyző volt. Ettől kezdve a legfontosabb ügyekben az ő véleményét követte az egyházmegye: s ő valóságos tanulmányokat terjesztett az egyházmegyei közgyűlés és bizottságok elé. Alaposság, mélyre látás, sokoldalúság jellemzi tanulmányait és határozati javaslatait. Aljegyző korában készítette a Gömöri Egyházmegye építési szabályrendeletét, mely ma is érvényes, mely szintén az ő sokoldalúságának és pedantériájának bizonyítéka. Egyházkerületi főjegyző lévén, az egyházmegyei főjegyzőségről lemondott, de egyházmegyénk a tanácsbírói tisztséggel tisztelte meg, és mint tanácsbíró is mindenkor példás lelkiismeretességgel és részrehajlótlan igazsággal teljesítette ítélői tisztségét.
Fiatalabb éveiben és férfi kora derén kiváló egyházi szónok is volt, szépen zengő orgánummal, folyékony előadói képességgel volt megáldva Istentől, úgy hogy a soktornyú Rozsnyó városában ő volt a legnevesebb egyházi ás világi szónok. Kossuth Lajos szobrának leleplezése alkalmával Magyarország akkori politikai és szellemi előkelőségeinek és Kossuth Ferenc miniszternek elismerése mellett Réz László mondta Rozsnyón az ünnepi beszédet a társadalom intelligenciájának megbízása folytán. Fájdalom már ez a szobor is eltűnt Rozsnyó piacáról s csak a szobor talpazata a demokrácia eszméjének félreértését és elismerését a népszabadság nagy bajnoka iránt!(?)
Réz László közéleti és irodalmi működésének rövid méltatása után meg kell még emlékezni röviden az ő élettörténetéről és családi életéről is. 1867-ben született Sátoraljaújhelyen, hol atyja általánosan becsült iparos volt. A gimnáziumok elvégzése után a sárospataki teológiára iratkozott be, hol néhai jeles püspökünknek, dr. Tüdős Istvánnak volt jeles tanulótársa. Kápláni vizsgát tett 1890-ben, papi vizsgát pedig 1891-ben Sárospatakon jeles eredménnyel. Papi vizsga után sárospataki segédlelkész és tanítóképzői hitoktató lett. 1896-ban a homonnai missziói egyház lelkészévé nevezték ki s ott működött 1902-ig, maradandó mély nyomokat hagyva a homonnai reformátusok lelki életének mezején. 1902-ben a rozsnyói missziói egyház választotta lelkipásztorává s itt működött áldásosan, közhasznúan, tiszteletet és dicsőséget szerezve az evangélium szegény szolgájának – egész élete végéig. 27 évvel ezelőtt lépett házasságra Glósz Paulával, kivel a legeszményibb szeretetben és boldogságban élt haláláig. Temető esperesünk úgy jellemezte életüket: „Sohasem láttam gyöngédebb, szebb és szeretetteljesebb családi boldogságot!“
Bár gyermekekkel nem áldotta meg frigyüket a gondviselés, de ez a hiány nem zavarta meg házasságuk szépségét, összhangját és boldogságát. Magukhoz vették és gyermekük gyanánt odaadó gyöngédséggel szerették Réz László árván maradt nővérét. Nagyműveltségű, szellemes és kedves nejével vezető szerepet vittek a rozsnyói intelligens társadalom életében, de legközelebb állott szívükhöz dr. Kathona László főgondnok és Váry László nyugalmazott tanár és presbiter kedves családja.
Dicsekedésének egyik kedvenc tárgya egyetlenegy földi birtoka, körtvélyesi szőlője volt, ahová boldogan kirándulgatott, hogy az élet nehéz harcaiban elfáradt testét és lelkét a természeti idillikus csendjében megpihentesse. Itt az útmentén feltáruló remek természeti szépségek, mint északféle Krasznahorka büszke vára, régi dicsőségéről beszélő ódon tornyaival, továbbá a nagy emberbarát, gróf Andrássy Dénes áldott emlékezetű nénjének, Franciska grófnőnek fenyőerdővel körülvett mauzóleuma, nyugat felé a szilicei és jabloncai vadregényes szépségű rengeteg erdőkre nyíló gyönyörű kilátás, kelet felé a kies Bódvavölgy aranykalásszal ékes rónáinak szemlélete, a távolba hangzó harangszó, a madarak vidám éneke, méhek dongása, vadvirágok illata, a szőlőmunkások dalai megedzették lelke szárnyait és sokszor visszaadták testi erét. Egy-egy boldog kirándulás után testben és lélekben megerősödve, megújult munkakedvvel és derűs reményekkel tért vissza missziói, lelkészi, főjegyzői, emberi hivatása szent, de nehéz mezejére, ahol fénylő elmével, a szó hatalmával és ragyogó tollal hirdette az evangélium hatalmát és az istenes élet szépségét, szentségét és üdvözítő erejét.”

Réz László sírja a rozsnyói köztemetőben

Réz László sírja a rozsnyói köztemetőben

[…]„A temetési menethez, amely több ezer főre ment s körülbelül 500 méter hosszú volt, útközben a római katolikus szerzetes tanárok is csatlakoztak és megkondult a katolikusok egy harangja is. A temetést a rozsnyói presbitérium rendezte, élén a buzgó főgondnokkal, dr. Kathona Lászlóval, ki mindent elkövetett, hogy első lelkészük végtisztességtétele a legszebb, legkegyeletesebb és legmeghatóbb legyen.”
[…] „Nyugodjék békén a boldog feltámadás reménye alatt.”

Szerző: Zajdó László, lelkipásztor
Megjelent: Református Egyház és Iskola, IV. évf., 38. szám, Losonc, 1924. szeptember 21., o. 1-2.